Többletkiadások. A 2012-es londoni olimpia sikeres lebonyolítását veszélyeztetheti az ottani metróhálózat nagyszabású felújításával megbízott fővállalkozó fizetésképtelensége. A sínhálózat és az állomások rehabilitálását elvállaló Metronet Rail céget csődgondnokok felügyelete alá rendelték arra az időre, amíg eldől, hogy újraállamosítással vagy egy másik vállalkozói csoportra bízva célszerűbb-e végrehajtani a fejlesztést. Ennek részeként 50 százalékkal kellene fokozni az évente egymilliárd utast szállító hálózat kapacitását.
A csőd és a várhatóan költséges kényszerszanálás roppant kellemetlen fejlemény az új miniszterelnök, Gordon Brown számára, mivel korábban, pénzügyminiszterként az ő döntése és felelőssége alapján jött létre a harmincéves időszakra kötött PPP-egyezmény. A konstrukció célja az lett volna, hogy egy fix összegű állami hozzájárulás fejében a magánvállalati csoport átveszi a költségtúllépések és a tőkepiaci finanszírozás kockázatát. A projekt éppen ezen a ponton bukott meg, mert az évenkénti 600 millió fontos állami hányadon felül jelentős többletkiadások váltak szükségessé, amitől megroppant a Metronet Rail.
A kormány által kimunkált vállalkozási konstrukciót már kezdetektől fogva ellenezte London polgármestere, aki a botrány kipattanása után kijelentette, hogy főleg a magas beosztású felelősök közül lesznek sokan menesztve. Ken Livingstone emellett sürgette, hogy a megmenthető pénzt a hálózati kapacitások növelésérel fordítsák, ezért vissza kell fogni az állomások fejlesztését. A hálózaton belül elsőbbséget biztosítanak a Jubilee vonalnak, amelyre döntő szerep hárul az olimpiai létesítmények elérhetőségének szavatolásában. A munkák folytatását illetően a Bloomberg londoni elemzőket idéz, akik szerint nehéz lesz újabb fővállalkozót találni, mert roppant bonyolult feladatokról van szó. Ráadásul – mint Livingstone is szóvá tette – a londoni metróhálózat harmincévi kormányzati elhanyagolás nyomait és terheit viseli, ezért legalább további harminc évre lenne szükség a korszerűsítéséhez. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.