BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két lábbal a fellegekben - Galéria

Saas-Fee - Aki egyszer eljutott a kis hegyi faluba, mindig visszavágyik Büszke négyezresek – így nevezik a svájciak a négyezer méter feletti hegyeiket. A svájci Alpok óriásai egyszerre nyújtanak mediterrán nyarat és igazi telet. Az utazót kristálytiszta tavak és hófödte magaslatok várják egész évben.

Ha a pályaudvaron a vonat vagy busz indulása délután kettőre van kiírva, akkor biztos lehet benne az utazó, hogy az a vonat kettő órakor elindul. Éppen ezért Svájcban egyszerű és élvezetes autó helyett tömegközlekedéssel utazni. Annál is inkább, mert a hegyi falvakból sok helyen kitiltották az autókat, és kizárólag elektromos taxival lehet közlekedni. A tájékozódás szintén könnyű. Az eligazító táblák világosan, érthetően jelzik, mi merre található, és honnan, hová, hogyan lehet eljutni. De nem csak e tekintetben lenne mit tanulni tőlük.

Svájc egyik gyöngyszeme Saas-Fee. A kis hegyi falu az ország déli részén, tizenhárom, egyenként négyezer méter feletti hegy által körülölelt völgyben fekszik, 1800 méterrel a tengerszint felett. Meseszép.
Ebben a magasságban a napsugárzás is jóval erősebb. A szikrázó fényben hófehéren csillog a csúcsokról kígyózó gleccser, a völgyben pedig barna és fekete faházak sorakoznak. S hogy miért ilyen színűek a fagerendák? Ahogyan az ember bőre lebarnul a napsugaraktól, úgy idővel a fa is megváltoztatja a színét. Ezért a házak napos oldala az évtizedek alatt megfeketedik, míg a kevésbé napos oldal világosabb marad.

A svájciak gondoskodnak róla, hogy az ide látogató ne szűkölködjék programokban. Hirdetik is a helyi plakátok lépten-nyomon, hogy az utazó érkezhet akár pizsamában és papucsban, mindent bérelhet helyben. Nem szükséges a drága felszereléseket megvásárolni és otthonról cipelni. Legyen szó sílécről vagy túrabakancsról, itt minden beszerezhető. Ez azoknak fontos, akik nem túráznak vagy síelnek rendszeresen, de egyszer-egyszer kipróbálnák e sportágakat. A gleccsernek köszönhetően egész évben síszezon van. Akik mégis a kölcsönzőben hagynák a léceket, azoknak sem kell a havat hanyagolniuk – ősszel sem. Várja őket a gleccser belseje és a jégbarlang, amelyhez a világ legmagasabban közlekedő metrója, az Alpin Expressz szállítja az utasokat. A 3500 méter magasságig jutó metró végállomásánál van a jégbarlang bejárata. Ugyanitt található az az étterem, amely egy óra alatt megfordul a tengelye körül. Miközben a vendégek az ínycsiklandó svájci különlegességeket, például a sokféle ízesítésű rösztit falatozzák, a svájci Alpok lélegzetelállító panorámájában gyönyörködhetnek.

„Lent” a völgyben az aktív felnőtteket és a gyerekeket várja az erdei kalandpark. Az óriási fenyők törzsére erősített drótkötél-pályákon és mászókákon mindenki biztonsággal próbára tehetik ügyességét. A résztvevők csak megfelelő védőfelszereléssel vághatnak neki a játéknak, és a pályákat folyamatosan figyelik. Akiknek ennyi nem volt elég a kalandokból, nekivághatnak a hegyi rollerezésnek. A faluból induló felvonók egyike egy kirándulóúthoz vezet, ahonnan a rutinos bringások akár rollerekkel is legurulhatnak a faluba. Az említett extrém sportok egyike sem túl veszélyes, ezért ügyesebb kisgyerekek és sportosabb felnőttek is nyugodtan részt vehetnek a programokon. A kalandok élvezeti értéke jócskán meghaladja a vállalt kockázatot.

Hasznos tudnivalók
Svájcot leginkább vonattal és busszal érdemes felfedezni. Az úgynevezett Flexi Pass olyan jegy, amely (kiváltástól függően) 3 nap és egy hónap között érvényes minden tömegközlekedési eszközre és bármely távolságra.A Swiss Pass emellett ingyenes múzeumlátogatásra is jogosít. Az interneten az utazással és a jegyekkel kapcsolatos minden információ, rengeteg térkép és ismertető megtalálható: www.myswitzerland.ch, www.saas-fee.ch.

Ebédre egy röszti
Röszti egy étteremben: 5-8 CHF
Ajándéknak is kitűnő sajt és csoki a boltokban már 3-4 CHF-től kapható.
Szoba reggelivel már 60 CHF-től foglalható
Csatosüveges almabor kb 5 CHF
Bobpálya jegyek: felnőtt 6 CHF, gyerek 4 CHF
Erdei élménypark belépők: felnőtt 22 CHF, gyerek 16 CHF
(1 CHF = 165 Ft) 

Büszke négyezresek – így nevezik a svájciak a négyezer méter feletti hegyeiket. A svájci Alpok óriásai egyszerre nyújtanak mediterrán nyarat és igazi telet. Az utazót kristálytiszta tavak és hófödte magaslatok várják egész évben.

AS Network Klikk -->
[enews_gallery id='228515']

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.