Az EU-normák szerint számított szlovák éves infláció 10 hónapos csúcsra emelkedett októberben. A drágulás üteme éves szinten 2,4 százalékra gyorsult a szeptemberi 1,7 százalékról – közölte az ország statisztikai hivatala. Az adat jóval meghaladta az elemzők által várt 1,9 százalékot. Havi szinten 0,7 százalékkal nőttek az árak a várt 0,2 százalék helyett a szeptemberi 0,3 százalék után.
Az infláció megugrásában a főként gyorsan növekvő élelmiszerárak játszottak szerepet. Az uniós normák szerinti árkosárban erős súlyt képviselő élelmiszerek 2,9 százalékkal nőttek októberben a szeptemberi 0,8 százalék után.
A Reuters által idézett elemzők szerint azonban az új inflációs adat miatt nincs veszélyben a 2009-es eurócsatlakozás, mivel a drágulás a globális élelmiszerár-robbanás és nem a hazai kereslet megugrása miatt következett be. Szerintük jövő tavasszal, amikor az unió dönt a szlovák euróbevezetésről, az inflációs ráta a megkövetelt szint alatt lesz.
Az inflációs kritérium szerint a 12 havi átlagos mutató nem haladhatja meg a három legjobb értékkel rendelkező EU-tagállam átlagát. Ezt a feltételt először idén augusztusban teljesítette az ország, amikor is az infláció kétéves mélypontra csökkent. Elemzők szerint tavasszal az uniós refernciaérték 2,5 százalék körül lehet, miközben a szlovák adat jóval alatta, 1,8 százalékon áll majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.