BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ökotananyag lesz az EU-projektből

Június 1-jétől indul a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium komplex felújítása és infrastrukturális fejlesztése – jelentette be keddi közös sajtóértekezletén Hajnal Gabriella igazgató és Pokorni Zoltán, az oktatási intézménynek otthont adó Hegyvidék polgármestere.

A pályázat kiválóságára jellemző, hogy a budapesti iskolák közül egyedül ez az intézmény nyert európai uniós támogatást a Közép-magyarországi operatív program (KMOP) első iskolapályázatán – hangsúlyozta a polgármester. Elmondta, hogy a XII. kerületi önkormányzat átvállalta a saját forrás fedezését, sőt, az előírt tízszázalékos résznél két és félszer nagyobb összeggel, 68 millió forinttal járul hozzá a fejlesztéshez.

A fejlesztés gondolata már régóta foglalkoztatta az iskola „barátait”: a tanárokat, az idejáró diákokat, a szülőket és az önkormányzatot. A nyertes, teljes beruházási értéken több mint háromszázmillió forintos ökoiskola-program kialakítása 2007 tavaszán kezdődött. Az intézmény három volt tanulója, Bálint Adrienn, Békés Ádám és Lepenye Zoltán építész készítette el a terveket. A felépülő új épületszárnyban kap helyet egy korszerű, 480 négyzetméter alapterületű, az alagsorban elhelyezkedő tornacsarnok, négy húsz férőhelyes öltöző, orvosi szoba, a további szinteken több osztályterem, csoportszoba, valamint egy multifunkciós könyvtár. Elvégzik az intézmény európai uniós előírásoknak megfelelő akadálymentesítését is. A Pető Intézettel kötött megállapodás értelmében évfolyamonként egy súlyos és több kevésbé súlyos mozgássérült tanulót is fogad az iskola.

Az egész programra jellemző a környezettudatos gondolkodás, maga a projekt már annyira beleivódik az iskola életébe, hogy tananyag lesz – jegyezte meg Hajnal Gabriella igazgató. A tervezéskor kiemelt szempont volt az energiatakarékosság is: a meglévő B épületrész tetőteraszán például szélgenerátort és napkollektorokat helyeznek el, amelyek az oktatásban egyúttal demonstrációs feladatokat látnak el. Új arculatot kap az udvar is: egyrészt futópályát, másrészt ökokertet hoznak létre a ma még rendezetlen telekrészeken. Igazi különlegességnek számít majd a tornacsarnok teteje, amelyen járható zöld felületet alakítanak ki. Amennyiben minden kedvezően alakul, jövő év elejére befejeződik a beruházás, és 2009. március 15-én megtarthatják az avatóünnepséget a mártonhegyi iskolában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.