Fidesz-ötlet az élelmiszerek áremelkedése ellen - Hogyan tovább?
A pénzügyminiszter szerint reálisan az első fél év lezárását követően lehet megítélni, hogy 2009-ben milyen mozgástér áll rendelkezésre.
Korábban azt mondták a szocialisták, hogy ha lesz forrás, akkor azt elsősorban a vállalkozások terheinek enyhítésére fordítják, így különadók és az eho megszüntetésére.
A Fidesz azt javasolja, hogy csökkentsék az élelmiszerek árának áfatartalmát a jelenlegi húszról tíz százalékra, az erről szóló indítványt ma nyújtják be az Országgyűlésnek.
A javaslat elfogadásával megakadályozható lenne az élelmiszerek áremelkedése, ám azt az ellenzéki párt szerint nem tudni, hogy a lépés hogyan érintené a költségvetést, mert arra nincs adat, hogy az élelmiszer-forgalmazásban mekkora a szürkegazdaság aránya, és ez mennyivel csökkenne az áfa mérséklésével. A párt továbbra is fenntartja tavalyi javaslatát: a kormány adja vissza a gazdáknak az intervenciós alapból korábban elvett 25 milliárd forintot.


