Mennyivel kell többet fizetnünk a boltban?
Az agrártárca irányítója szerint az idei élelmiszer áremelkedést mérsékelheti, hogy a múlt évinél várhatóan jobb lesz a gabonatermés idén Magyarországon. A szakértők úgy vélik: a tavalyi 8-9 millió tonnás terméssel szemben az idén akár 15-16 millió tonna gabona is teremhet az országban.
Az élelmiszer infláció - a Kopint-Tárki és az Agrár Európa Tanácsadó Kft. nemrégiben közzétett közös elemzése szerint - 2005-ben még viszonylag alacsony mértékű volt, azaz 2,5 százalék körül mozgott. Ám azóta egyre gyorsuló ütemű. Az élelmiszerek áremelkedése 2006-ban már elérte a 7,7 százalékot, tavaly pedig 11,5 százalékot tett ki az előző évhez képest.
Az elemzők megvizsgálták azt is, hogy a múlt év márciusa és ez év márciusa között miként drágultak a fontosabb élelmiszerek. Az étolaj árnövekedése 52 százalék volt a vizsgált egyéves időszak alatt, míg a liszt 48 százalékkal lett drágább. A tésztafélék ára 25 százalékkal emelkedett, a tejé pedig 21 százalékkal. A kenyér és a sajt egyaránt 20-20 százalékkal lett drágább.
Az az élelmiszerek árának emelkedése 2007 őszén volt a legmagasabb, azóta - az étolaj kivételével - az árak növekedése megállt. A sertéshús és a sertéshús készítmények árai stagnáltak, de 2008 második felében a prognózisok szerint a takarmányköltségek növekedése miatt drágulás várható. Az alapvető élelmiszerek közül csak a burgonya és a cukor ára csökkent.
A mezőgazdasági termelői árak 2005-ig alig haladták meg a 2000-es szintet. Tavaly előtt - azaz 2006-ban - viszont már 10,6 százalékkal, 2007-ben pedig 22,2 százalékkal nőttek. Az árnövekedés elsősorban a növényi termékek drágulásából adódott.
Múlt év februárja és az idei év második hónapja közötti időszakban a gabona ára 77 százalékkal az olajos magvaké 57 százalékkal nőtt. Az állati termékek közül a tej 38 százalékkal, a vágóbaromfi 25 százalékkal drágult.
Az elemzők szerint az idei évben átlagos időjárás esetén a mezőgazdasági termelés 10-15 százalékos bővülésére lehet számítani, miközben az ágazati hozzáadott érték 15-20 százalékkal nőhet. A növénytermesztés termelésének volumene jelentősen meghaladhatja a tavalyi gyenge terméseredményeket.
Sokkal borúlátóbbak a szakértők az állattartás tekintetében. Ezen belül is különösen rossznak vélik az árollóba szorult - azaz magas alapanyag és alacsony eladási árakkal küszködő - sertéságazat kilátásait. Úgy ítélik meg, hogy az ágazaton az FVM által összeállított költségcsökkentő intézkedéscsomag is csak kismértékben segíthet.


