Nagyobb állami támogatást szorgalmaznak a napenergia alternatív energiaforrásként való hasznosításának elterjesztéséhez az ehhez szükséges berendezéseket gyártó és forgalmazó cégek vezetői. Bagi István, a napelemek és -kollektorok forgalmazásával foglalkozó német AS-Solar cég magyarországi képviselője elmondta: egy átlagos családi ház felszerelése napkollektorokkal akkor is 700-800 ezer forintba kerül, ha csak a meleg víz előállítása a cél, ám amennyiben a fogyasztó az épület fűtését-hűtését is részben a napenergia hasznosításával kívánja biztosítani, a költségek tovább növekednek.
Ennek előteremtésében segítséget nyújthat, hogy április 14-e óta lehet benyújtani a Nemzeti energiatakarékossági program (NEP) energiatakarékossági pályázatait, amelynek keretén belül a lakosság energiahatékonysági beruházásait, valamint a megújuló energia felhasználását támogatják. Az ez évben rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos keret kétszerese a tavaly pályázati úton szétosztott 821 milliós keretnek. A megújuló energia felhasználását ösztönző pályázattal – amelynek része a napelemek és -kollektorok telepítése is – lakásonként legfeljebb egymillió forint támogatást lehet igényelni, a maximális mérték 25 százalék. További feltétel, hogy a pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét hitelből fedezheti, amelynek mértéke 0-tól 75 százalékig terjedhet, öszszege lakásonként legfeljebb hárommillió forint lehet.
Csakhogy a lakásonként igényelhető 25 százalékos támogatás jóval kevesebb, mint a nyugat-európai országokban, így Bagi István szerint legalább tíz évet kell várni arra, hogy a napenergia felhasználásának részaránya az új építésű lakásoknál elérje a tíz százalékot. Muzamel Ákos, az Élő-Energia Kft. tulajdonosa is hasonló véleményen van, szerinte Magyarországon nem használják ki azt a helyzeti előnyt, hogy a napsütéses órák száma eléri az évi 2100-at, ami megfelelő feltételeket biztosít a napenergia hasznosítására. Benoit Lespagnol, a Bosch termotechnikai üzletágának vezetője is úgy nyilatkozott, hogy a szolártechnika elterjedése hazánkban nagyban meggyorsítható az állami támogatások bevonásával. A már elérhető NEP programnak feltétlenül egyszerűsödnie kell, hogy jobban megértsék a fogyasztók. Emellett az is lendítene a napenergia-hasznosítás terjedésén, ha olyan állami szabályozási rendszert alakítanának ki, mint Olaszországban és Spanyolországban, ahol kikötik, hogy az új beruházásokkal felépülő létesítmények energiafelhasználásának 20 százalékát szolárrendszerből kell biztosítani.
Mindenesetre Nyárády-Berzsenyi Győző, a Buderus Hungária Kft. értékesítési igazgatója hozzátette: a napkollektorok hatékonysága akkor optimális, ha nagyobb társasházakban alkalmazzák. Amíg egy családi házban a melegvíz-fogyasztás csak a reggeli és az esti órákra korlátozódik, egy 50-60 lakásos épületben szinte mindig folyik valamelyik csapból meleg víz. A szolárrendszerek pedig akkor működnek optimálisan, ha a napenergiát folyamatosan meleg víz előállítására használják – magyarázta a szakember. Példaként egy a cég által megvalósított beruházást említett: egy tízemeletes 56 lakásos panelház tetejére húsz napkollektort telepítettek. Így a lakásonként 200-300 ezer forintos bekerülési költség megtérülési ideje nyolc-tíz évre csökkent, s ez már vonzó lehet az átlagos fogyasztó számára is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.