BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mindenki kamattartást vár hétfőre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem várnak több kamatemelést a Reuters által megkérdezett elemzők, az inflációs várakozások is kedvező irányban változtak.

A forint rekordokat döntő erősödése nyomán az elemzők szerint végetértek a Magyar Nemzeti Bank kamatemelései és hétfői ülésén a bank változatlanul hagyja az alapkamatot. A Reuters júliusi felmérésében résztvevő elemzők csaknem egyöntetű véleménye szerint a következő lépés már kamatcsökkentés lesz. A szakemberek szűk többsége szerint erre jövőre kerül sor, mások azt gondolják, hogy még idén.

Az elemzői konszenzus szerint némileg még tovább erősödhet az euró ellen idén a forint, az év végén azonban már pár százalékkal gyengébb lesz a mostani rekord szinteknél. Az utóbbi időszakban havonta változott jelentősen az elemzők értékelése a magyar kilátásokról. Májusban a szigorító ciklust lezáró kamatemelésre számítottak, júniusban már még két emelést prognosztizált a többség. Miután a várt júniusi emelés meglepetésre elmaradt, a júliusi felmérésben már szinte eltűntek a kamatemelési várakozások.

Alapvetően négy tényezőt említettek a változás okaként. A forint a legutóbbi kamatülés óta négy, az év eleje óta 9,5 százalékot erősödött, tandemben a zlotyval és a cseh koronával és ez csökkenti a korábban kamatemelési várakozásokat generáló inflációs nyomást a régióban. A júniusi ülés óta a világpiacon csökkent az olajár, a júniusi magyar adatok alapján pedig lehet, hogy belföldön lassulóban van az élelmiszerek inflációja. Az Európai Központi Bank ugyanakkor legutóbbi ülésén nem jelzett előre újabb kamatemeléseket, amelyek csökkenthetnék a régió hozamelőnyét.

Az utóbbi hetek kedvező hírei nyomán sok hónap óta először csökkentek az inflációs előrejelzések, bár nem gátszakadásszerűen. Idén decemberre a konszenzus szerint a júniusi 6,7 százalékról 5,5 százalékra mérséklődik az infláció. Ez a konszenzusban 20 bázispontos csökkenést jelent. Ugyanennyivel lett alacsonyabb a felmérés leghosszabb távú előrejelzése, a 2010-es átlaginfláció, bár 3,2 százalékos értéke némileg még mindig meghaladja a kormány és az MNB 3 százalékos középtávú célját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.