BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sörön úszott el a májusi bevételi többlet

A megszokott mederben folynak be a költségvetési számlákra a vámhatóság által beszedett adók, az időarányosan elvárt összegek szinte valamennyi esetében már a kasszában vannak. Kiugróan teljesített az energiaadó – amelynek mértéke ugyan elenyésző a teljes bevételhez képest –, május végéig az egész évre várt 13,3 milliárd forintnak jóval több mint a felét befizették.

Az igazán nagy tételt jelentő jövedéki adó jól alakult: összesen 321 milliárd forint érkezett, ez 12 milliárddal több, mint amennyi tavaly ilyenkor volt a számlán. Ez főként a dohánytermékek és az üzemanyagok után befizetett jövedéki adó többletéből keletkezett.

Az előbbiek kiskereskedelmi forgalma az első öt hónap alatt gyakorlatilag megegyezett a tavalyi bázisidőszakival, ám az adatok azt mutatják: a vágott dohány eladása továbbra is nagymértékben – az első négy hónapban 43,3 százalékkal – növekedett.

Az üzemanyagok utáni adóbevételek emelkedésében szerepet játszik a legális forgalom bővülése: a rendelkezésre álló első négyhavi adatok szerint a benzin szabad forgalma 0,18, a gázolajé pedig 6,61 százalékkal nőtt a bázishoz képest.

Az egészségvédők szempontjából kevésbé örvendetes, ám adóbevételi oldalról annál inkább, hogy az alkoholok forgalma (6,43 százalékkal) gyarapodott. Az ebből származó bevételi többlet azonban elúszott azon, hogy a külön bevételi soron lévő sör utáni érdeklődés erőteljesen megcsappant. Az első négy hónapi adatok szerint a sör szabad forgalma közel 14 százalékkal esett vissza.

Regisztrációs adóból május végéig 38,3 milliárd folyt be. Ez 3,65 százalékos bővülés, bár ötödével (160-nal) kevesebb személygépkocsit vontak regisztrációsadó-igazgatási eljárás alá, mint egy évvel korábban. BJA

Több nagy autó

A csökkenő forgalom melletti regisztrációsadó-bővülés azzal magyarázható, hogy némiképp változott a forgalomba helyezett járművek összetétele. Nőtt a forgalom (7,6 százalékkal) a 3. adókategóriában (benzines gépkocsi 1401–1600 és dízelüzemű 1501–1700 köbcentiméteres).

Ugyanakkor a korábbi javuló tendencia után (5,21 százalékos) csökkenés volt tapasztalható a legnagyobb volument jelentő kisebb kategóriájú autók (benzines 1101–1400, dízeles 1301–1500 köbcenti) körében.

Ugyanakkor a korábbi javuló tendencia után (5,21 százalékos) csökkenés volt tapasztalható a legnagyobb volument jelentő kisebb kategóriájú autók (benzines 1101–1400, dízeles 1301–1500 köbcenti) körében.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.