BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háborúra és békére is lehet spekulálni: maradt még szufla a magyar kispapírokban

Nem csak a blue chipeké a világ. A hazai kispapírok már tavaly is erős évet hoztak, és idén is van bennük perspektíva. Kérdés, hogy háborút vagy békét hoz az új esztendő. Ám mindkét eshetőséget meg lehet játszani a pesti parketten.

Erős tavalyi év után mérsékelt részvénypiaci várakozásokat fogalmaztak meg az idei évre az Erste elemzői. Szerintük a blue chipekre adott célárak alapján a BUX indexben csak 5-6 százalékos felértékelődési potenciál látható. Ennél lényegesen jobb teljesítményre akkor lehetne számítani, ha idén végre tényleg rendeződne az orosz–ukrán helyzet. Ekkor viszont 20 százalék fölötti emelkedés is könnyen elképzelhető lenne. Érdekes módon, a kispapírszekcióban háborúra és békére is lehet spekulálni.

kispapír
Idén is ígéretesek a hazai kispapírok / Fotó: Vémi Zoltán

Hadiipari ralit ígér a háború elhúzódása

Százalékosan két számjegyű ralival kezdte az idei évet a Rába, miután hivatalosan is bejelentették, hogy a 4iG Űr és Védelmi Zrt. tulajdonába került a vállalat többségi része. A 4iG rögtön ígéretet is tett: 

Nemzetközi védelmi ipari együttműködésekre és piacokra építve új növekedési pálya nyílhat a győri járműipari vállalat számára.

A Rába számára komoly lehetőséget kínálnak a 4iG SDT elmúlt időszakban kötött stratégiai megállapodásai 

  • a CSG csoporttal, 
  • a Tatra Trucksszal, 
  • a Lockheed Martinnal. 

Tavaly szeptemberben ívelt fel az addig 1500 forint környékén szunnyadó Rába árfolyama, arra a hírre, hogy  a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projektvállalata, a 4iG SDT EGY Zrt. tőzsdén kívüli részvényadásvételi szerződések keretében megvásárolja a társaság többségi, 74 százalékos tulajdonrészét, és 1789 forintos áron kötelező nyilvános vételi ajánlatot tesz a fennmaradó részvényekre. Október végén, négyezer forint feletti szinteken szakadt a kurzus, miután bezárult a nyilvános vételi ajánlat időablaka, s kiderült, hogy egyetlen részvényes sem fogadta azt el. Akkor 30 százaléknyi kapitalizáció olvadt le a Rábáról. Hamar visszakapaszkodott azonban a kurzus, mert belegondoltak a befektetők, hogy 

a pesti parketten jelenleg a Rába az egyik kézenfekvő lehetőség a hadiipari kitettség növelésére.

Ráadásul, amióta napvilágot látott a 4iG ajánlata, ott lóg a levegőben a kiszorítás lehetősége, amire 90 százalék felett van mód. 

A Rába az idei évet 4 ezer forintos árszinteken kezdte.

RABA részvény
RABA részvény2026.01.13.
Utolsó ár: 4 060 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Ha kitör a béke, jöhet az ukrajnai újjáépítés

Amíg a béke reménye a hadiipari részvények számára vesszőfutást jelent, addig azok a papírok, amelyeket az ukrajnai újjáépítési spekuláció hajt, új életre kelnek a béketervek nyomán. Már tavaly nyáron is az ukrán hírek izzították be a hazai kispapír-spekulációt. Élénk mozgolódás indult a pesti parkett építőipari szektorában. 

A szektor kilátásait nagyban javítaná Ukrajna háború utáni újjáépítése. Az amerikai békekötési erőfeszítések heves spekulációkat indítottak a térség építőiparában. Erre a hangulatra még rátett egy lapáttal szeptember elején az Otthon Start program rajtja.

Az Épduferr már szeptemberben jelezte, hogy készen állnak, ha a szomszédban megindulna a háború utáni újjáépítés. 

EPDUFERR részvény
Utolsó ár: 18,2 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Míg a Masterplast az utóbbi két évtizedben erős piaci pozíciókat épített ki a háború sújtotta országban. A vállalat 

több termékben piacvezető Ukrajnában,

és az építőanyag-kereskedelem erős szereplője. Ezért egy tartós fegyverszünet esetén a Masterplast jelentős részt vállalhat az ország újjáépítésének termékellátásában. 

MASTERPLAST részvény
Utolsó ár: 2 660 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.