Magyar gazdaság

"Teljesen ki leszünk árusítva?" Kulcsvállalataik felvásárlásától tartanak az amerikaiak

A gyenge dollár immár nemcsak a bevásárló-utakat és az ingatlanokat tette vonzóvá a külföldiek számára, hanem a vállalatokat is.

A terjedő átvételek egy ideig csak az üzleti – és kisebb részt a politikai – szférában váltottak ki vitákat, amint azonban az amerikaiak körében a „sörök királyának” tekintett Budweiser a belga InBev kezébe került, a jelenség a közvéleményt is foglalkoztatni kezdte. A fogyasztóknak ráadásul már az sem lehet vigasz, hogy áttérnek egy másik hazai márkára, mert ezekből már vagy tucatnyi van külföldi kézben. A sokáig országosan második kedvenc sörital, a Miller például már 1999-ben egy dél-afrikai csoport tulajdonába került.

A Bécsben megjelenő Die Presse amerikai tudósítója beszámolt arról, hogy szélsőségesen konzervatív rádiókommentátorok valóságos hisztériát keltenek, olyan kérdéseikkel, hogy „teljesen ki leszünk árusítva?” vagy „már csak bérlők leszünk a saját hazánkban?”. A beszámoló szerint a betelefonáló műsorokban vége-hossza nincs a szidalmak áradatának, amelyekben a külföldi befektetőket részesítik. Az osztrák lap idéz egy felmérést, amely szerint európai befektetők csak az idei második negyedévben 81 milliárd dollárt fordítottak amerikai vállalati átvételekre. New Yorkban emellett már hónapok óta európaiak veszik meg a legtöbb eladott lakást, a Chrysler épület tulajdonjogának 75 százalékét az Emírségekben tevékenykedő állami vagyonalap, az Abu Dhabi Investment Council szerezte meg.

A jelenséggel immár a demokraták is foglalkoznak a választási kampányban, azt firtatva, hogy milyen úton lehetne ottani befektetőket találni, fontos aktívák átvételére és működtetésére. A konzervatív ideológia egyik fellegvárának tekintett AEI (American Enterprise Institute) főleg a bankok felett megszerzett külföldi ellenőrzést tartja veszélyesnek, mert a hitelválság által megrendített ottani pénzintézetek alig tudnak ellenállni külföldiek által kínált tőkének, ami esetenként mentőakciónak is számít. Az aggály itt főleg az, hogy a befektetők nemcsak gazdasági, hanem esetenként politikai elvárásokat is megfogalmaznak.

tőke felvásárlás Miller Budweiser átvételek ellenőrzés InBev Chrysler befektetők
Kapcsolódó cikkek