Magyar gazdaság

Ablakcserés pályázat: még több pénz - érdemes pályázni

Még kedvezőbbé váltak az utóbbi évek legsikeresebb lakossági pályázatának a feltételei: egymilliárd forinttal több pénzt osztanak szét ablakcserére, hőszigetelésre és megújuló energiaforrások használatára.

Most aztán tényleg érdemes pályázni. Péntek óta ugyanis sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet támogatást igényelni nyílászárócserére, utólagos hőszigetelésre, fűtés korszerűsítésre, vagy megújuló energiaforrás, például napkollektor használatára. Ez annak köszönhető, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) egymilliárd forinttal megemelte a Nemzeti Energiatakarékossági Program (NEP) pályázataira az idei évben rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos keretet. Az energiaügyi tárca emellett a különböző pályázatoknál igényelhető támogatás maximális mértékét is megtoldotta, így az állam jóval nagyobb összeggel száll bele a győztes pályázók munkálatainak finanszírozásába. A felvehető kedvezményes mértéke a továbbiakban – mivel a beruházás maximális támogatható összege nem változik – a támogatás növekedésének az összegével mérséklődik.

Azoknak sem kell elkeseredniük, akik korábban, a kicsit kedvezőtlenebb régi feltételekkel pályáztak és nyertek támogatást: a NEP-et ugyanis visszamenőlegesen módosították, azaz még a korábbi igénylők is a megnövelt, táblázatunkban olvasható összeget kapják meg. A tárca számításai szerint az eddig pozitívan elbírált pályázatoknál a módosítások után átlagosan 29 százalékkal nő a megítélt támogatási összeg. A KHEM közreműködő szervezete, az Energia Központ Kht. valamennyi pályázót levélben értesíti a pályázati feltételeket érintő változásokról.

Hol és hogyan lehet pályázni?

A Nemzeti Energiatakarékossági Program részleteiről a minisztérium (www.khem.gov.hu) valamint az Energiaközpont Kht. (www.energiakozpont.hu) honlapjáról lehet bővebben tájékozódni. A pályázat beadáshoz szükséges nyomtatványokat is a honlapokról lehet letölteni. Akik nem rendelkeznek internetkapcsolattal, azok az Energiaközpont Kht. ügyfélszolgálati irodájánál kaphatnak bővebb felvilágosítást a 06 1 802 4350-es telefonszámon.

A minisztérium a változtatások mellett megőrizte az energiamegtakarításhoz kapcsolódó korábbi irányelveket: a magasabb energia megtakarítást eredményező beruházás magasabb támogatással párosul. Nagyobb mértékben nőtt a legnagyobb fajlagos energiamegtakarítást jelentő összetett beruházások támogatási mértéke, ezzel ösztönzi arra a tárca a pályázókat olyan beruházásokra, amelyekkel még nagyobb energia megtakarítást érnek el. Erre egyébként szükség is lenne, hiszen az év eleji adatok szerint az energiapocsékoló házak országa Magyarország: a 3,5 millió hagyományos építésű lakásból megközelítően 3 milliónak régiek a nyílászárói, korszerűtlen a fűtési rendszere vagy rosszul szigeteltek a falai. Az így elszökő hő miatt pedig évente több mint tízmilliárd forintot költünk feleslegesen fűtésre.

Már sokan gondolják úgy, hogy nyílászárócserével, hőszigeteléssel, vagy hasonló munkálatokkal csökkenthetnék a havi energiaszámlájukat, hiszen egyre nagyobb terhet jelent az energiaárak növekedése. Csakhogy ezek a munkák forint százezrekbe kerülnek. Az energiaügyi tárca közleménye szerint pont azért tették vonzóbbá a pályázati feltételeket, hogy még többen vághassanak bele hasonló beruházásokba. A tapasztalatok szerint – hagyományos építésű lakásoknál – átlagosan 900 ezer–egymillió forintos beruházással mintegy harminc százalékos energia-megtakarítást lehetett elérni. Egy átlagos családi ház energetikai korszerűsítésére szánt összeg körülbelül 8-9 év alatt térül meg, ennyi idő alatt lehet a számlákon megspórolni az elköltött pénzt.

Németh Márk - AS Network Hol és hogyan lehet pályázni? A Nemzeti Energiatakarékossági Program részleteiről a minisztérium (www.khem.gov.hu) valamint az Energiaközpont Kht. (www.energiakozpont.hu) honlapjáról lehet bővebben tájékozódni. A pályázat beadáshoz szükséges nyomtatványokat is a honlapokról lehet letölteni. Akik nem rendelkeznek internetkapcsolattal, azok az Energiaközpont Kht. ügyfélszolgálati irodájánál kaphatnak bővebb felvilágosítást a 06 1 802 4350-es telefonszámon.

Az így elszökő hő miatt pedig évente több mint tízmilliárd forintot költünk feleslegesen fűtésre -->

KHEM Energia Központ Kht. energiamegtakarítás hőszigetelés ablakcsere pályázat
Kapcsolódó cikkek