BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Képzési hajrá a cégeknél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A nyári szabadság letelte után mindenki tanulni fog, csaknem 220 ezer tanórát tartanak szerte az országban a kis- és középvállalkozásoknál dolgozóknak – tájékoztatta lapunkat Kiss Csaba, a Humánerőforrás-programok Irányító Hatóságának szakmai tanácsadója. Az I. Nemzeti fejlesztési terv Humánerőforrás-fejlesztési operatív programjánál (HEFOP) a maradványösszeg egy részére kiírt, 3.4.1-es számú pályázatuk (VG, június 18., 5. oldal) 487 nyertesének ugyanis gyorsan kell cselekedni, mert az év végéig le kell zárniuk projektjüket.
Hasonlóan a korábbiakhoz, a pályázat ismét rendkívül sikeresnek bizonyult: a nagy érdeklődés miatt a kiírást ezúttal is fel kellett függeszteni a beadási határidő lejárta előtt. Így is több mint 900 pályázatot adtak be a kis- és középvállalkozások, s a nyertesek között összesen 3,87 milliárd forintnyi támogatást osztottak szét.
A nagy érdeklődés is azt bizonyítja, hogy Magyarországon a kkv-k komolyan veszik a náluk dolgozók képzését és továbbképzését – hangsúlyozta az irányító hatóság szakembere. „Hajlok arra a véleményre – tette hozzá –, hogy akármennyi ilyen pályázatot hirdetünk, mindig idő előtt fel kell függeszteni, és mindig többszörös lesz a támogatási kérelem.” Ráadásul jó néhányan ismételten pályáztak, ez arra vall, hogy magasabb szinten folytatják tovább ezt a munkát.
A korábbiakhoz hasonlóan a legtöbben Közép-Magyarországról jelentkeztek most is. A hat konvergenciarégió közül Észak-Magyarországról és Észak-Alföldről érkezett a legtöbb támogatási kérelem, a fejlettnek számító Nyugat- és Közép-Dunántúlról lényegesen kisebb volt az érdeklődés. A hat hónapra jutó átlagos óraszám 124 óra. A legnagyobb óraszámú képzés 950 óra, a legkisebb 40. A legkapósabbnak a nyelvi, a vezető-, a vállalkozások működésével kapcsolatos, illetve az informatikai képzések bizonyultak.
A nagyvállalatoknál a nyelvi mellett még a vezetőképzés iránt mutatkozott kiemelt érdeklődés, ugyanakkor csak kevesen igényeltek támogatást az EU-sra, valamint a munka- és egészségvédelmire, továbbá a környezetgazdálkodást érintőkre. Előfordulnak egy-két fős, de 300-400 résztvevős képzések is. A legtöbb nyertes a 6-8 millió forintos támogatási kategóriából került ki, a maximálisan elnyerhető 50 millió forintot vagy az ahhoz közelítő összeget csak néhány projektgazda kapta meg.
A nyertesek közül többen már el is kezdték a projektvégrehajtást. A kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – tekintettel a kivételes helyzetre – lehetővé tette, hogy a pályázók a postára adás után azonnal elindíthatták a tanfolyamokat. A kedvezményezettek zöme szeptembertől indítja a munkahelyi képzési hajrát.

Újabb pályázatok

Az idén ősszel – várhatóan október végén – újabb munkahelyi képzési pályázatot írnak ki. Hogy az önállóan pályázni nem tudó mikro- és egyéni vállalkozóknak is segítsenek, ezeket az ernyőszervezeteknek hirdetik meg. Itt 10 nyertes konzorciummal számolnak.

A mostanihoz hasonló pályázat jövőre várható, a támogatási igények automatikus elbírálásával összekapcsolva.

A mostanihoz hasonló pályázat jövőre várható, a támogatási igények automatikus elbírálásával összekapcsolva. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.