BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

WHO: gyilkol a szegénység

Drámai szakadék húzódik a fejlett és fejlődő országok lakossága, illetve egy-egy országon belül a gazdagok és szegények egészségügyi helyzete és életkilátásai között – figyelmeztet most közzétett jelentésében a WHO. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete igazságtalannak és elkerülhetőnek, vagy legalábbis csökkenthetőnek nevezi a különbségeket, és ennek érdekében egy sor ajánlást fogalmaz meg a kormányok, önkormányzatok és nemzetközi szervezetek számára.

A szegény és gazdag országok közötti különbségeknél megdöbbentőbbek a jelentés azon megállapításai, amelyek egymással szomszédos városrészek lakosságát érintik. Így például az a fiúcsecsemő, aki a Glasgow legszegényebb külvárosának számító Caltonban születik, várhatóan csak 54 évet fog élni; ez kevesebb az indiai átlagnál, és alig kétharmada a néhány kilométerrel távolabb lévő, jól szituált Lenzie község megfelelő adatának. Egy-egy afrikai országon belül kétszeres vagy még nagyobb eltérésekkel is találkozunk a csecsemőhalandóságot illetően attól függően, hogy az anya iskolázatlan, vagy legalább középfokú végzettséggel rendelkezik.

A WHO számítása szerint az Egyesült Államokban az 1991– 2000 közötti évtizedben közel 890 ezer halálesetet lehetett volna elkerülni, ha a fekete bőrű lakosság halálozási rátája elérte volna a fehérekét. Ebben az időszakban az orvostudomány fejlődése mindössze 180 ezer amerikai életét mentette meg – a társadalmi hátrányok leküzdésére tehát érdemes volna az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet fordítani.

Margaret Chan, a WHO vezérigazgatója éppen ezért szorgalmazza, hogy a kormányok minden intézkedésükben vegyék figyelembe a népegészségügyi szempontokat. A jelentés konkrét javaslatai között szerepel, hogy a kormányok biztosítsanak mindenki számára egyformán elérhető, magas színvonalú egészségügyi ellátást. A terület finanszírozását alapvetően adókból vagy járulékokból kell megoldani, és az esélyegyenlőség érdekében minimálisra kell csökkenteni a betegek által fizetendő önrész nagyságát. El kell érni azt is, hogy minden megszülető gyermeket anyakönyvezzenek a szülők, és ennek érdekében ingyenessé kell tenni az eljárást. TG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.