BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bokros Lajos után visszatért egy másik elképesztő szereplő is a múltból, akit még balról is korruptnak tartanak

Egy rádióinterjúban több, a gazdaságpolitika jövőjét érintő felvetés is elhangzott a napokban. Az állami szerepvállalás és a magántulajdon viszonya is szóba került, ami élénk visszhangot váltott ki. Csillag István saját gondolatmenetét „romantikus komcsi szövegként” jellemezte.

Csillag István, a Medgyessy-kormány egykori gazdasági minisztere a Klubrádió egyik műsorában beszélt arról, milyen gazdaságpolitikai lépések lennének szerinte indokoltak egy esetleges kormányváltás után. Csillag István a magántulajdonban lévő javak „állami visszaszerzésének” lehetőségét is felvetette, amit érdekesmód maga is „romantikus komcsi szövegként” jellemzett.

Megszólalt Csillag István a kormányváltás utáni gazdaságpolitikai lehetőségekről
Megszólalt Csillag István a kormányváltás utáni gazdaságpolitikai lehetőségekről / Fotó: Hegedűs Márta

Az interjúban Csillag István a „felelős őrzés” jogintézményére hivatkozva arról beszélt, hogy bizonyos ingatlanok, üzemek vagy más vagyonelemek esetében az állam ideiglenesen átvehetné az irányítást, ha azok megítélése szerint nem megfelelő módon működnek. Szavai szerint ez nem végleges elkobzást jelentene, ugyanakkor azt is elmondta, hogy 

egy ilyen lépés szerinte alapvetően megváltoztatná az érintett gazdasági szereplők működését. 

A gondolatmenetet maga is „romantikus komcsi szövegként” jellemezte.

A volt miniszter példaként olyan beruházásokat említett, melyeket pazarlónak tart, hidakat és kórházi fejlesztéseket is említett. Megfogalmazása szerint ezek az állami beavatkozások hatékonyabb erőforrás-felhasználást eredményezhetnének. Kijelentései történelmi emlékeket is felidéztek, mivel – mint mondta – Magyarországon hasonló, politikai alapon történő vagyonelvonások legutóbb a szocialista rendszer időszakában fordultak elő.

Az elmúlt időszakban több, a baloldali-liberális gazdaságpolitikai gondolkodáshoz kötődő szereplő jelent meg a Tisza Párt környezetében. Az egykori miniszter korábban együtt dolgozott olyan közgazdászokkal, mint 

  • Bokros Lajos, 
  • Surányi György, 
  • Lengyel László 
  • és Petschnig Mária Zita a Pénzügykutató Rt.-nél, Lengyel Lászlóval pedig közös szakmai kötetet is jegyzett a nyolcvanas évek végén.

Bár Csillag István nem jelentette be, hogy hivatalosan is a Tisza Párthoz csatlakozna, megszólalása jól mutatja, milyen elképzelések jelennek meg az ellenzéki oldalon egy esetleges kormányváltás gazdaságpolitikájáról. A nyilatkozat egyben azt is megvilágítja, hogy az állam szerepéről és a magántulajdon határairól mennyire eltérő vélemények vannak, és ezek milyen erős reakciókat válthatnak ki a közvéleményben.

Bokros Lajos visszatért, és soha nem látott megszorításokat pedzegetett

Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere az elmúlt hetekben több nyilatkozatban is markáns álláspontot fogalmazott meg a nyugdíjrendszer jövőjéről. Egy podcastadásban a nyugdíjkorhatár további emelésének szükségességéről beszélt, és felvetette, hogy a korai nyugdíjba vonulás alacsonyabb ellátással járjon. Érvelése során a svéd nyugdíjrendszerre hivatkozott, ahol pontrendszer határozza meg a nyugdíj összegét és időtartamát. 

Bokros korábban is vitát váltott ki azzal, hogy nem támogatta a 13. és 14. havi nyugdíjat, valamint bírált egyes családpolitikai intézkedéseket. A lap felidézte azt is, hogy a közgazdász az elmúlt időszakban több, a Tisza Párt környezetében megjelent fórumon szerepelt, ahol gazdaságpolitikai kérdésekben fejtette ki véleményét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.