BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Zölddiktatúra” fenyeget Hessenben?

Súlyos vitát váltott ki a németországi Marburgban a városi tanács azon döntése, amellyel kötelezővé tennék a napkollektorok használatát az összes épület tetején. A zöldenergia felhasználása tekintetében már most is mintatelepülésnek számító hesseni Marburg polgárainak jelentős része szerint a városi vezetés túl messzire megy azzal, hogy polgárait nem bátorítani, hanem kényszeríteni akarja napkollektorok építésére. A konfliktusba a tartományi kormányzat is beszállt, és a magántulajdonra vonatkozó jogok megsértése miatt felül kívánja írni a szociáldemokrata-zöld többségű önkormányzat döntését.

Az október 1-jén életbe léptetni kívánt rendelet értelmében néhány fontos műemlék kivételével minden, újonnan felhúzott vagy felújításon átesett épület tetejét hőenergia gyűjtésére alkalmas napkollektorokkal kell befednie a tulajdonos(ok)nak, ez részben kiváltható elektromos áram termelésére szolgáló napelemek vagy más klímakímélő energiaforrás telepítésével.

A 79 ezer lakosú Marburg már eddig is úttörőnek számított a napenergia felhasználásában, de egészen mostanáig ez meggyőzés, nem pedig kényszer útján történt. Éppen ezért sokak szerint tűnik úgy, mintha a vita nem a zöldenergia hívei és ellenségei, hanem két olyan felvilágosodott csoport között folyna, amelyből az egyik tagjai mások kényszerrel történő felvilágosítását is elfogadható eszköznek tartják.

Az ellenzők közül sokan rámutatnak, hogy a rendelet akár kontraproduktívnak is bizonyulhat, amennyiben a napkollektorok beállításával járó magas költségek miatt sokan házuk felújításának elhalasztása mellett döntenek. VG

Harcias SPD

A tartományi építési törvény megváltoztatásának javaslatával is készek megvédeni a nyári szünet után a marburgi városi tanács vitatott döntését a hesseni szociáldemokraták.

Az SPD érvelése szerint a napkollektorok kötelezővé tétele semmivel nem nagyobb beavatkozás a tulajdoni jogokba, mint bármilyen más építési előírás.

Az SPD érvelése szerint a napkollektorok kötelezővé tétele semmivel nem nagyobb beavatkozás a tulajdoni jogokba, mint bármilyen más építési előírás.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.