BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Annan: a pénzügyi válság sürgető probléma, de az éhezés is az

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A volt ENSZ főtitkár az élelem világnapján kijelentette: az országok a válsággal indokolhatják, hogy nem küldenek több segélyt a mély szegénységben élőknek.

Kofi Annan kijelentette: a pénzügyi válságra gyors válaszokat kell adni, de ugyanez igaz az éhezésre. Mint mondta, milliók halnak meg évente, tehát ez legalább annyira sürgős kérdés – a volt ENSZ főtitkár erről az élelem világnapján rendezett nemzetközi konferencián beszélt, ahol a világ kétszáz szakértője tárgyal az éhezés visszaszorításáról - tudósít az AP.

Leszögezte: csak ezen a napon 10 ezer gyerek hal meg az éhség miatt a harmadik világban. "Megértem, hogy a politikusok elsősorban a saját választóiknak felelnek és ezért mindent elkövetnek a saját gazdasági helyzetük javításáért, de eközben megfeledkeznek a szegény országokról" – a főtitkár nyíltan feltette a kérdést: vajon komolyan gondolják-e a tehetős államok vezetői azokat a segélyeket, amelyeket a 2005-ös skóciai csúcstalálkozón ígértek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.