A gazdasági elméletek már régóta magyarázták azt, hogy a piacok miért nem tudják önmagukat korrigálni, miért van szükség szabályozásra, és miért kell a kormányoknak fontos szerepet játszaniuk. E tételekkel szemben sokan – főleg a pénzügyi szektorban dolgozók – egyfajta „piaci fundamentalizmussal” nyomultak, ebben a megválasztott elnök gazdasági stábjának néhány tagja is részt vett – írja elemzésében Joseph E. Stilgitz, Nobel-díjas közgazdász, a Columbia egyetem közgadaságtan-professzora.
Az ebből eredő elhibázott gazdaságpolitikai kurzus korábban óriási terheket rótt a fejlődő országokra. A megvilágosodás ez ügyben csak akkor következett be, amikor a súlyos következmények az Egyesült Államokban és más, fejlett ipari országokban is jelentkeztek.
Keynes annak idején nemcsak azzal érvelt, hogy a piacok képtelenek önmaguk korrigálására, hanem arra is rámutatott, hogy súlyos visszaesés idején a monetáris politika önmagában valószínűleg hatástalan, ezért van szükség kiegészítő fiskális lépésekre.
Természetesen nem minden fiskális akció egyforma. Napjaink Amerikájában a háztartások óriási mértékű eladósodottsága és az általános gazdasági bizonytalanság miatt az adócsökkentés valószínűleg hatástalan lenne (csakúgy, mint volt az a 90-es évek Japánjában). Az ez év tavaszán foganatosított amerikai adócsökkentés legnagyobb része megtakarításokba ment.
Az Egyesült Államokban most arra lenne szükség, hogy minden kiadott dollár a lehető legnagyobb ösztönző hatással járjon. Az infrastruktúrában és a technológiában – különösen ez utóbbi „zöld” változatában – végrehajtott beruházások elégtelensége miatt, továbbá a gazdagok és a szegények közötti nagyra nőtt szakadék okán gondos összhangot kellene teremteni a rövid távú kiadási programok és a hosszú távú vízió között.
Mindez szükségessé tenné az adózási és a kiadási programok átstrukturálását. Csökkenteni kellene a szegényeket sújtó adókat, valamint emelni a munkanélküli-segélyt, ezzel párhuzamosan növelni kellene a gazdagok adóit, így ösztönözni lehetne a gazdaságot, s csökkenhetne a deficit és az egyenlőtlenség. Az iraki háború kiadásainak visszafogásával és az oktatásra fordított összegek egyidejű emelésével rövid és hosszú távon egyaránt növelni lehetne a kibocsátást, miközben mérséklődne a deficit.
Keynes a likviditási csapda veszélyeit is tisztán látta, azt a helyzetet, amikor a monetáris hatóságok képtelenek serkenteni a hitelek folyósítását, s ezáltal ösztönözni a gazdasági tevékenységet.
A cikk teljes terjedelemben itt olvasható
