Magyar gazdaság

Többletet várnak a decemberi költségvetéstől - 3,4 százalékos lesz az éves hiány

Decemberre a Pénzügyminisztérium - önkormányzatok nélkül - 60,9 milliárd forint többletet, 2008 egészére 914,7 milliárd forint hiányt vár, ami a GDP 3,4 százalékával egyenlő - jelentette be Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

A novemberi hiány összege 233,1 milliárd forint volt, kisebb a 244,5 milliárdos deficit prognózisnál. Az első 11 hónapban 975,7 milliárdos hiány halmozódott fel, ez a 3,6 százalékával egyenlő.

A központi költségvetés november hiánya 145,6 milliárd forintot tett ki, a részletekről az államtitkár elmondta: a bevételek közel 40 milliárd forinttal elmaradtak a prognózisban szereplő összegtől, a főbb adóbevételek közül az általános forgalmi a regisztrációs adó, valamint a társas vállalkozások különadói egyaránt a várakozásoknál kisebb mértékben teljesültek.

A központi költségvetés november havi kiadása több mint 52 milliárd forinttal kisebb a prognózisban szereplő összegnél. A kiadásokon belül főként a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai teljesültek alacsonyabban a várakozásoknál.

A szaktárca előrejelzése szerint az államháztartás 2008. évi eredményszemléletű hiánya, az európai uniós normáknak megfelelő egyenleg - ami már tartalmazza az önkormányzatok mérlegét is - a GDP 3,4 százaléka lesz. Az államtitkár kiemelte, hogy az elsődleges egyenleg - amely nem tartalmazza a kamatfizetési kötelezettséget - várhatóan 218,4 milliárd forintos többlettel zár 2008-ban, ami a GDP 0,8 százaléka.

BKV-pénzek

A szerdai kormánydöntés értelmében az idén még 10 milliárd forint készpénzt kap a BKV, a jövő évben pedig tőkeágon 30 milliárd forintot. A tőkejuttatás feltétele, hogy egy komplex csomagot valósítson meg a BKV, racionalizálja tevékenységét, mert "üres zsákba nem kíván pénzt önteni a kormány" - tette hozzá az államtitkár.

Keller László beszámolt arról, hogy a költségvetés általános tartalékából, illetve az egyensúlyi fejezeti tartalékából a kormány két héttel ezelőtti döntése értelmében 42,5 milliárd forint, az eheti döntés értelmében 36 milliárd forint kiadás történik, ebből a legnagyobb tétel a már említett 10 milliárdos BKV juttatás.

Az általános tartalékban 3,2 milliárd forint maradt, a fejezeti egyensúlyi tartalék elfogyott - felelte az államtitkár.

államtitkár Keller költségvetés
Kapcsolódó cikkek