Magyar gazdaság

Utcára kerül 250 vegyépszeres

A Vegyépszer Építő és Szerelő Zrt. szervezetátalakítást és csoportos létszámleépítést hajt végre.

A társaság a rendkívüli gazdasági körülményekkel indokolja a kemény lépést. A Vegyépszer cégcsoport több ütemben 250 munkavállalója – a vállalati létszám 27 százaléka – elbocsátását jelentette be a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központnak. Az érintett dolgozók munkaviszonyát 2009 januárban és februárban szüntetik meg.

A magyar építőipari társaságok között a legnagyobb törzstőkével rendelkező cég közleménye hangsúlyozza: idei 80 milliárd forintos árbevétele után jövőre csupán 50 milliárdot tervezhet. A csökkenésre átszervezéssel, valamint a költséggazdálkodás racionalizálásával reagálnak.

A cégcsoport kész arra, hogy kiválóan felkészült szakembereivel, korszerű műszaki-technikai eszközeivel, valamint minősített alvállalkozói körével továbbra is az eddigi, magas színvonalon teljesítse megbízásait. A Vegyépszer gazdasági stabilitásának megőrzése mellett vezetői törekednek szakmai kapcsolatrendszerük erősítésére mind a megrendelőkkel, mind az alvállalkozókkal – állítja a társaság.

Ugyanakkor a cégcsoport vezetői arra is számítanak, hogy megbízásokhoz jutnak az állami és önkormányzati szervek közeljövőre tervezett infrastrukturális fejlesztéseiből. A gazdaság közeljövőben remélt fellendüléséből adódó várható új feladatok teljesítésére készen állnak.

elbocsátás Vegyépszer
Kapcsolódó cikkek