BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akit különösen sújtott a válság: Békés megye

Az álláskeresők száma ötezerrel megugrott egy hónap alatt a dél-alföldi régióban. Kiderült, nagyon sokan a Dunántúlról jöttek haza, mert elbocsátották őket. A válság és a foglalkoztatás szerepelt egy csütörtöki csabai tanácskozás napirendjén is - írja a beol.hu.

Lakóhelyükön, a megyében lettek álláskeresők azok, akik eddig főként dunántúli gyárakban dolgoztak. Az elsők között jellemzően nem a helyieket, hanem a távolabbról „ingázókat” küldték el a gazdasági válság miatt. A megyében nagyüzemből kevés van, viszont a kisebb vállalkozások is megváltak egy-két-három embertől. Mindez felduzzasztotta a munkanélküliek számát Békésben.

Békésben a szeghalmi, a sarkadi, a mezőkovácsházi és a békési munkaügyi kirendeltségekhez tartozó körzetekben az arány mindenhol meghaladja a 20 százalékot, sőt Sarkadon 29 százalék az álláskeresők aránya. Ezzel szemben viszont Szegeden csak 7,4 százalék.

A főigazgató elmondta, hogy a térségben már megjelentek a Közép-Dunántúlról érkezett munkanélküliek is, akik egy-egy autógyár, vagy beszállító létszámleépítése miatt vesztették el munkájukat, és tértek haza. Mint mondta, a bejelentkezésekből ítélve nem igaz, hogy a magyar munkaerő nem mobil, hiszen sokan vállaltak munkát a Dunántúlon a jobb megélhetés reményében.

Nagy Ágnes tájékoztatása szerint folytatódhat a 2006 novemberében elindult, úgynevezett Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum, hiszen erre a célra az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól 10 millió forintos forrást nyertek el. A paktum, a partnerség lényege, hogy az abban közreműködő 126 önkormányzat, civil szervezet, kamara, oktatási és képző intézmény, valamint munkáltatók összehangolják intézkedéseiket, koordinálják és koncentrálják erőforrásaikat annak érdekében, hogy csökkentsék a gazdasági válság hatásait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.