Merkel: összefogás, cselekvés kell a recesszió ellen
Német kormányforrások szerint Merkel két fő törekvéssel utazik vasárnap Brüsszelbe. Mindenekelőtt azt szeretné elérni, hogy az állam- és kormányfők az éleződő autóipari válság ellenére is egyértelműen állást foglaljanak a protekcionizmustól mentes belső piaci szabályok mellett. Német megítélés szerint mindenekelőtt az Európai Bizottság illetékes annak megítélésére, hogy az egyes üzemek, illetve iparágak megsegítését célzó nemzeti intézkedések ellentétesek-e a versenyszabályokkal vagy nem.
A kancellár számít arra is, hogy a csúcstalálkozón a tagországok újabb közvetett kötelezettséget vállalnak a költségvetési deficitek csökkentésére a válság remélt enyhülése után. Az elmúlt időszakban egyes országokban - így Németországban is - a konjunktúra élénkítésére elhatározott intézkedések ugyanis a költségvetési kiadások és ezáltal az államadósság növekedésével járnak.
Az idézett források úgy vélekedtek, hogy a vasárnapi csúcstalálkozón nem várható új, konkrét kelet-európai segélyakció elfogadása. Ennek kapcsán úgy ítélték meg, hogy a térség egyes országainak helyzete eltérő, ezért minden egyes országot külön kell "szemügyre venni".


