BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

USA: elfogadták a 838 milliárdos élénkítő csomagot

Az amerikai törvényhozás felsőháza kedden elfogadott egy új gazdaságélénkítő programcsomagot a kormány kezdeményezése alapján.

Ez nagy győzelem az ösztönző program elfogadását sürgető Barack Obama elnök számára, aki a törvényjavaslat két ház között egyeztetett változatát már jövő hétfőn aláírhatja.

A két évre szóló, 838 milliárd dolláros javaslat elfogadásához egyszerű többségi támogatásra volt szükség a 100 tagú felsőházban; 61 szenátor voksolt igennel. Az élénkítő tervről azután rendezhették meg a végszavazást, hogy a demokraták 3 republikánus politikus támogatásával, a szükséges 60-nál eggyel több, 61 szavazatot összegyűjtve előző nap le tudták zárni a vitát.

Obama az utóbbi napokban többször figyelmeztetett: az ösztönző csomag nélkül, cselekvés hiányában katasztrófába zuhanhat a gazdasági válság. Kijelentette, meggyőződése, hogy a 80 éve nem látott súlyosságú krízisből a fogyasztói költekezés önmagában nem jelent kiutat, ezért van szükség a több mint 800 milliárd dolláros ösztönző csomagra.

    Mint rámutatott, a szövetségi kormány maradt az egyetlen olyan tényező, amely megfelelő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy életet leheljen a gazdaságba. Kifejtette, mindkét nagy párt politikusainak fel kell sorakozniuk a gazdaság rendbetételének feladata mögött.

Elemzők viszont rámutatnak: az Obama által szorgalmazott kétpártiság szellemének nyoma sincsen. Az ösztönző csomag némileg eltérő, 819 milliárd dolláros képviselőházi verzióját egyetlen republikánus honatya sem támogatta, és a demokraták a szenátusban is csak szinte vért izzadva tudták megnyerni három ellenzéki szenátor támogatását a vita lezárásához.

Az elkövetkező napokban a képviselőhéz és a szenátus küldötteinek részvételével a kongresszus úgynevezett konferencia bizottságában fésülik össze az alsóházi verziót a felsőházival, és az egyeztetett javaslat kerülhet majd Obama elnök elé aláírásra.

Az Obama-kormány ösztönző csomagja a 2007 decembere óta recesszióban levő amerikai gazdaság fellendítését célozza. A két verzióban 358-365 milliárd dollár szerepel munkahelyteremtő középítkezési és egyéb programokra. A szenátusi változatban 285 milliárdot tesznek ki a különböző adócsökkentések és -kedvezmények, a képviselőházi javaslatban csak 275 milliárd dollárnyi ez a tétel.

Ezeket olyanok egészítenek ki, mint 48 milliárd dollár a munkanélküliek egészségbiztosításának támogatására és az egészségügyi rendszer informatikai technológiájának fejlesztésére, 46 milliár dollár a kiterjesztett munkanélküli juttatásokra, a rászoruló családok, gyerekek megsegítésére és 100 milliárd dollár az internetes hálózatok bővítésére és energiatakarékos programokra.

MTI-Eco-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.