BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

IMF-bírálat: hiányzik a koordináció a problémák megoldásához

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bírálta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, hogy az Európai Unióban (EU) - szerinte - hiányzik a koordináció a gazdasági és pénzügyi problémák megoldásához.

Dominique Strauss-Kahn az NPR amerikai közszolgálati rádiónak hétfőn, egy nappal az EU-tagállamok állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozóját követően úgy nyilatkozott, hogy az uniós vezetők "szinte képtelenek voltak bármilyen közös megoldást találni". A volt francia pénzügyminiszter hozzátette, hogy emiatt valamelyest aggódik a "helyes politikák" megvalósítását, s főleg a bankok átszervezését illetően.

A vasárnapi EU-csúcs résztvevői úgy határoztak, hogy a következő, március 19-20-i csúcstalálkozójukon hoznak végleges döntést a bankok kétes követeléseinek kezelésével kapcsolatos közös politikáról. Strauss-Kahn helyesnek nevezte, ami a különféle (gazdaság)ösztönző terveket illetően (a csúcson) történt. Mindazonáltal megjegyezte, hogy a terv "második felének" a banki mérlegek megtisztítását kell jelentenie, ez pedig "nem nagyon gyorsan halad előre". Az IMF-vezető megjegyezte azt is, hogy az euróövezet "még nem tökéletes": közös pénzzel rendelkezik ugyan, közös gazdaságpolitikával viszont nem. Strauss-Kahn ezzel magyarázta, hogy az övezet egyes tagországai - a valutaalap vezetője Görögországot név szerint is megemlítette - nehézségekkel küszködnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.