Magyar gazdaság

Késik a pénz? Jár a kamat!

Úgy tűnik, példát akar mutatni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ): április 1-jétől kész késedelmi kamatot fizetni azoknak a pályázóknak, akik a vállalt határidőre nem jutnak hozzá az elnyert támogatáshoz. Az NFÜ azzal magyarázza lépését, hogy „gazdasági világválság idején még inkább megnő a pontosság és a megbízhatóság jelentősége a fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások számára”. Az európai uniós források magyarországi kedvezményezettjei szempontjából kedvező döntés az ügynökség szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy „a támogatásban részesülő pályázók a lehető legkevesebb kárt szenvedjék el a pénzpiacok krízise miatt”.

Az intézkedés alapja a 281/2006. (XII. 23.) kormányrendelet módosítása. Ez gyakorlatilag jogosnak ismeri el azt a jó ideje megfogalmazott igényt, hogy fizessenek késedelmi kamatot azoknak a kedvezményezetteknek, akik az NFÜ hibájából késve kapják kézhez az esedékes támogatást.

A késedelmi kamat számításának alapja a fizetési határidőn túl kifizetett számla támogatástartalma, mértéke pedig a határidő lejáratának napján érvényes jegybanki alapkamat. Késedelmi kamatra az a győztes pályázó jogosult, akinek a benyújtott kifizetési igénye formailag, tartalmilag megfelelő, nincs köztartozása, a kifizetési igényéhez kapcsolódóan eleget tesz a jogszabályi feltételeknek, s aki ellen nincs folyamatban szabálytalansági vagy más, a kifizetés felfüggesztésével járó eljárás.

A késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége nemcsak a 2009. április 1. után, hanem az azt megelőzően megkötött támogatási szerződésekre is vonatkozik – közölte a Világgazdaság érdeklődésére az NFÜ. Egyúttal arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a késedelmi kamat esedékességéről és összegéről az érintett projekt végrehajtásáért felelős kedvezményezettet levélben tájékoztatják. Szállítói finanszírozás, illetve engedményezés esetén a kedvezményezetti értesítést másolatban megkapja a késedelmi kamat jogosultja (a szállító, illetve az engedményes) is. Eddig 23,7 ezer beérkezett pályázatot számolt öszsze a hivatal egységes monitoring információs rendszere (EMIR) a 2007-től indult Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) keretében. Közülük több mint 9800 a nyertesek száma; ők lehetnek a potenciális „kedvezményezettjei” az április 1-jétől hatályos kormányrendelet-módosításnak.

A legtöbb, szám szerint 4072 nyertes pályázóval az ÚMFT Gazdaságfejlesztés operatív programjának (GOP) közreműködő szervezete, a Magyar Gazdaságfejlesztő Központ (MAG Zrt.) áll kapcsolatban. „A MAG Zrt. technikailag és erőforrással is felkészült arra, hogy a felmerülő ügyekben a szabályoknak megfelelően kifizessék a késedelmi kamatot” – reagált megkeresésünkre Ormosy Gábor vezérigazgató. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a közreműködő szervezet már 2007 nyarán ledolgozta a kifizetésekkel kapcsolatban felhalmozódott késedelmeket, és azóta tartja a hatvannapos fizetési határidőt, nem számítanak nagyszámú ügyre, illetve nagy összegű kifizetésre.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek