
Donald Trump, a béke embere most egy újabb katonai konfliktust zárt le
Újabb béketeremtés fűződhet Donald Trump nevéhez, vasárnap ugyanis Thaiföld és Kambodzsa vezetői Kuala Lumpurban aláírták a tűzszüneti megállapodást az amerikai elnök jelenlétében

Donald Trump: Kambodzsa és Thaiföld is megállapodott
A megállapodást röviddel azután írták alá, hogy Donald Trump megérkezett ázsiai körútja első állomására, Kuala Lumpurba, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) csúcstalálkozójára.
A megállapodás a három hónappal korábbi tűzszünetet érvényesíti, amely Trump közreműködésével jött létre, aki telefonon felhívta a két ország akkori vezetőit, és felszólította őket az ellenségeskedések beszüntetésére, ha nem akarják kockáztatni az Egyesült Államokkal folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalásokat.
A megállapodást Hun Manet kambodzsai és Anutin Csarnvirakul thaiföldi miniszterelnök, valamint Donald Trump látta el kézjegyével.
Mint ismert, Kambodzsa és Thaiföld júliusban öt napon át állt harcban egymással a határon szárazföldi csapatok, tüzérség és a légierő bevetésével. A konfliktusban legkevesebb negyvenhárman haltak meg, és több mint háromszázezer polgári személyt evakuáltak. A felek között a közös határ egyes szakaszai miatt volt nézetkülönbség.
Valójában csak tűzszünetet sikerült tető alá hozni
A vasárnap aláírt megállapodás ugyanakkor nem békeszerződés, csak a tűzszünetről rendelkezik. A közvetítésben részt vevő Malajziának, az ASEAN soros elnökének miniszterelnöke, Mohamad Haszan közölte, hogy a megállapodás értelmében regionális megfigyelőket vonultatnak fel a vitatott határövezetekben.
A két országnak ki kell vonnia a nehézfegyvereket az érintett övezetekből, és egy újabb szakaszban aknamentesíteniük kell a határvonalat
– tette hozzá a külügyminiszter. Kuala Lumpurból Trump Japánba és Dél-Koreába utazik tovább. Csütörtökön Dél-Koreában a tervek szerint találkozik Hszi Csing-pin kínai elnökkel, akivel a két ország közötti gazdasági vitáról tárgyal.
Trump a sokadik konfliktus lezárása fölött bábáskodik
Rövid regnálása óta ez már a sokadik fegyveres konfliktus, amelynek lezárásában közreműködik Donald Trump. Saját állítása szerint hét háborút is lezárt. Bár erősen vitatható, hogy valóban hosszú távú békét sikerült-e teremtenie ezekben a konfliktusokban, az kétségtelen tény, hogy több évtizede zajló háborúkban tudott legalább egy tűzszünetet kiharcolni.
A teljesség igénye nélkül:
- június 27-én Washingtonban írták alá a felek a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közötti megállapodást,
- augusztus 8-án szintén az amerikai fővárosban, Trump jelenlétében nyilatkozatot fogadott el Azerbajdzsán és Örményország vezetője,
- az Izrael és Irán közötti 12 napos háborúban is közvetített az amerikai elnök, aki „teljes és totális” tűzszünetet hirdetett,
- India és Pakisztán főként a kasmíri térségben történt fegyveres konfliktusát Trump állítása szerint Washington rendezte; az indiai fél azonban cáfolta a közvetlen amerikai szerepet,
- az Egyiptom és Etiópia közötti háború lezárásban is közvetített,
- a most megkötött megállapodás előzménye a Kambodzsa és Thaiföld közötti fegyverszünet, amelyben szintén részt vett Trump.
A legnagyobb horderejű megállapodás azonban kétségkívül az izraeli–palesztin háború lezárása, amely két év után ért véget 2025 októberében. Bár azóta több incidensre is sor került Gázában, de az áttörés megtörtént, ami nem mondható el az orosz–ukrán háborúról.
A 2022 februárja óta tartó fegyveres konfliktus lezárása továbbra is feladja a leckét Trumpnak, hiába ígérte, hogy 24 órán belül megoldja, egyelőre sem az oroszok, sem az unió nem érdekelt a harcok beszüntetésében.




