Kemény és fájdalmas lefaragásokat sürget a büdzsében a cseh kormányfő
A statisztikai hivatal korábbi vezetője fenntarthatatlannak nevezte az ország államháztartását a fix kiadások magas szintje miatt. Ezek visszafogása Fischer szerint nem csak a fellendülés gyorsítása miatt lenne fontos, de a kiigazítás elmulasztása az euró átvételét is késleltetheti.
A kormány nemrég mutatta be a három évre szóló költségvetési kilátásokat, amelyben az adósságtörlesztés és a szociális kiadások kivételével minden területen lefaragásokat javasolt.
A miniszterelnök a Financial Times-nak adott interjújában most azonban azt hangsúlyozta, hogy a kormányzati bevételek csökkenésének ellensúlyozását leginkább éppen a büdzsé 80 százalékára rúgó kötelező kiadások akadályozzák, amelyeknek pedig legnagyobb részét a nagylelkű szociális járandóságok teszik ki.
Üzenetét Fischer azoknak a politikusoknak címezte, akik az októberi, előrehozott választások után irányítják majd az országot.


