BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma alakulhat át az adócsomag

Miközben a javarészt 2010 elejétől hatályba lépő módosításokról szóló adócsomag zárószavazására csak a jövő héten kerül sor, már ma, hétfőn kiderülhet, milyen jogszabályváltozásokra készülhetünk jövőre. A honatyák ugyanis ma szavaznak az adócsomaghoz kapcsolódó módosító javaslatokról.

Mivel a helyi iparűzési adó (hipa) beszedése jövőre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) hatáskörébe kerül, az utóbbi hetekben a települési önkormányzatok hevesen bírálták az ezzel kapcsolatos kormányzati terveket.

Ennek eredményeképpen született meg az az előzetes jelzések szerint a kormány támogatását is élvező javaslat, amely szerint az önkormányzatok a hipát érintő részletfizetési, halasztási és mérséklési kérelmek tekintetében önálló döntési jogkörrel rendelkeznének 2010-től is. A jogszabályok közé kerülhet az is, hogy az adózó tényleges teljesítésétől függetlenül az önkormányzatok esedékességig megkapják az adó, az adóelőleg vagy az előleg-kiegészítés összegét.

A javaslatok között szerepel, hogy az idén még minden külföldről származó osztalékjövedelem, vállalkozásból kivont jövedelem után egységesen 10 százalékos adó fizetendő , egy másik módosítás ugyanakkor 2010-től „leszabályozza” az osztalék vagy a tagi részesedésre arányosan számított adózott eredmény címén felvehető összeget.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.