Adóbevételek: már látszik a válság
Immár érezni a gazdasági válság hatását az adóbevételek alakulásán is: az év első felében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz 3,7 százalékkal kisebb öszszeg folyt be, mint a múlt év azonos időszakában. Jelentős az elmaradás az áfa és a foglalkoztatáshoz kötődő közterhek terén, társasági adóból azonban a bevételek az idén meghaladják a tavalyi első félévi szintet. Bár az adóhatóság a recesszióra tekintettel méltányosabban jár el, az ellenőrzések száma és az adókülönbözet mértéke nem csökken.
Az egyes adónemeknél azonban különböző irányú folyamatok figyelhetők meg: visszaesés leginkább az általános forgalmi adóban (áfa), valamint a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adónemeknél tapasztalható. A személyi jövedelemadó (szja) terén a befizetések összege csökkent, az APEH által visszatérített adó ugyanakkor emelkedett, növelve ezzel az e soron mutatkozó mínuszt. Az áfában pedig mind a befizetések, mind a visszautalások volumene apadt 2008 első fél évéhez képest.
Meglepő ugyanakkor, hogy társasági adóból június végéig 245,9 milliárd forintot fizettek be a vállalkozások, ez 10,2 milliárd forinttal haladja meg 2008 első félévi adatát. Az állami bevételeket növelte az is, hogy ezzel párhuzamosan a visszaigényelt adó a tavalyi 30,5 milliárdról 5,2 milliárd forinttal, 25,3 milliárdra mérséklődött.
Ahogy korábban többször jelezték, az APEH arra törekszik, hogy ne csak a szolgáltatások bővítésével segítse az adózók jogkövető magatartását, hanem – a gazdasági recesszióra tekintettel – a bírságok kiszabása és a fizetési könnyítési kérelmek elbírálása során is méltányosan járjon el.


