Bukarest is lehagyja Budapestet - Pozsony már fényévekre van
Egyebek mellett ez derül ki az UBS svájci bankház évente közzétett ár- és bérszínvonal-összehasonlító elemzésének legújabb kiadásából.
A tanulmány szerint a magyar fővárosban a bruttó és a nettó bérek egyaránt csupán ötödét-hatodát teszik ki a New York-i szintnek – legalábbis a szerzők által használt márciusi (304 forint/eurós, illetve 233 forint/dolláros) árfolyamon.
Mivel azóta a forint valamelyest erősödött, ha mostani árfolyamot használnának az UBS elemzői, Budapest már nem lenne annyira olcsó bérű telephely a külföldiek számára, mint ahogy azt a felmérés sugallja – a különbség azonban nem lenne nagy a tanulmányban szereplő számokhoz képest.
Az árfolyamok ingadozását nagyrészt kiszűrő mutató, a vásárlóerő-paritásos órabér-összehasonlítás sem mutat sokkal kedvezőbb képet magyar szempontból. Ezen a listán Budapestet még Isztambul és Bukarest is lekörözi, Varsóról, Pozsonyról vagy Prágáról már nem is beszélve.