Az IMF támogatja a fenntartható növekedést és tulajdon reformját
Az IMF igazgatótanácsa javaslattevő testületeként működő IMFC az IMF és a Világbank isztambuli közgyűlése keretében ült össze, és az értekezletéről kiadott közlemény szerint úgy véli, további intézkedésekre kell felkészülni a hitelezés felélesztése, az elveszett munkahelyek újjáteremtése és a szegénység elleni küzdelemben elvesztett pozíciók visszaszerzése végett.
Az IMFC támogatja a Húszak (G20) múlt heti csúcstalálkozójának eredményét, a kötelezettségvállalást az erős, fenntartható és egyensúlyos világgazdasági növekedés támogatására, és felhívja az IMF-et, hogy a kétoldalú és a sokoldalú ellenőrzésben betöltött központi szerepét kihasználva támogassa a Húszak törekvéseit.
Az IMFC megállapította, hogy az IMF elfogadottságának és hatékonyságának növeléséhez elengedhetetlen a kvótareform. A testület szerint meg kell tartani a kvótarendszert, vagyis azt, hogy az IMF tagországai világgazdasági súlyuk arányában szavaznak a közgyűlésben, de "legalább 5 százalékkal" el kell tolni a kvótaelosztást "a túlreprezentált országok felől az alulreprezentált országok felé", gyakorlatilag "a dinamikusan felzárkózó piacú és fejlődő országok felé". A testület felszólította az IMF igazgatótanácsát 2011. januárig végezze el a kvótareformot.
Az IMFC tagjai 24 ország pénzügyminisztere, köztük a brit, a francia, az orosz, az indiai, a dél-afrikai, a dél-koreai, a szaúd-arábiai pénzügyminiszter, továbbá a kínai központi bank elnöke.