BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közepes évre számíthat az agrárium

Az agrárgazdaság szempontjából közepes évnek számít majd az idei, mivel az ágazat teljesítménye elmarad ugyan az előző év kiemelkedő mutatóitól, de a világgazdasági válság hatásai nem érintették olyan mértékben, mint a többi magyar gazdasági ágazatot - hangoztatta Szabó Márton, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezető kutatója csütörtökön Budapesten.

A Kopint-Tárki és az Agrár-Európa Tanácsadó Kft. csütörtökön mutatta be közös kiadványának, az agrárágazat helyzetét elemző Agrármonitornak a legfrissebb, idei harmadik számát.

A mezőgazdaság ez évi termelési szintje várhatóan 10-12 százalékkal marad majd el a tavalyitól. A termelői árak is lényegesen alacsonyabbak, mint a múlt évben: 2009 első nyolc hónapjában az árak átlagosan mintegy 20 százalékkal maradtak el a tavalyiaktól.

A magyar élelmiszerpiac zsugorodása tovább folytatódott: az év első nyolc hónapjában 3,4 százalékkal volt kisebb, mint 2008 hasonló időszakában A fogyasztók szempontjából viszont kedvező, hogy az idén az élelmiszerárak emelkedése éves szinten 5 százalék körül alakul, ami lényegesen kisebb mértékű az előző évek drágulásánál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.