BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Büdzsé: nem csitul a vita

Több mint 1100 milliárd forintos túllépéstől tartanak jobboldali közgazdászok – Kifogásokat sorol a Költségvetési Tanács is

Tudatos törvénysértések, a tervezett kétszeresét meghaladó hiány, figyelembe nem vett százmilliárdos tételek – bár a T. Ház már közel egy hónapja rábólintott a 2010-es költségvetésre, a büdzsé körüli vita az év vége közeledtével sem csillapodik.

Sőt, a napokban a köztársasági elnök, a Költségvetési Tanács (KT) és a javarészt jobboldali közgazdászokból, közéleti személyiségekből álló huszonkilencek is tovább „ütötték a vasat”.

Utóbbiak kedden bemutatott számítása szerint a hiánytúllépés elérheti az 1122 milliárd forintot, igaz, a valószínű deficitet ők is „csak” 1600–1800 milliárdosra teszik az elfogadott költségvetési törvényben szereplő 870 milliárddal szemben. Jelentésük javarészt már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elemzéséből ismerős kockázatokat sorol fel, ám az egyes sorokon az eddig látottaknál jóval magasabb tételek szerepelnek.

Ennek egyik oka, hogy a Járai Zsigmond volt jegybankelnök és Matolcsy György egykori gazdasági miniszter által bemutatott elemzés egyebek mellett 2-4 százalékos recesszióval számol 2010-re, így nem meglepő, ha túlzónak minősíti a kormány előrejelzésében szereplő adóbevételeket.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.