Az utóbbi időben például nagy publicitást kapott, hogy az aránya az élelmiszer-kereskedelmünkben elérte a 30 százalékot, szemben a rendszerváltás időszakában mért 20-szal. Ami ennél is mellbevágóbb, elhangzott olyan profetikus célkitűzés is, hogy 20 év múlva megszűnik a hazai gazdaság energiaellátásának importfüggősége.
Bár az élelmiszer- és az energiaimportot meglehetősen eltérő külső és belső gazdasági feltételek határozzák meg, kiemelésüket különösen talányossá teszi, hogy mindkét terület versenyképességének alakulásában meghatározó szerepet játszanak az adottságként kezelendő földrajzi, éghajlati és geológiai feltételek. Kedvezőtlen hatásuk pedig csak súlyos gazdasági és környezeti többletráfordításokkal ellentételezhetők.
Ami az élelmiszerimport növekvő arányát illeti, az érintettek számára ez azért is tűnik szentségtörésnek, mert elevenen él az a nehezen igazolható mítosz, hogy a hazai élelmiszereknek nincs párja, a hazai föld minden fontosabb élelmiszer megtermelését lehetővé teszi.
Bár sokan úgy gondolják, hogy a hazai élelmiszer-gazdaság alapproblémája a minőségileg kifogásolható import gyors növekedése, valójában azonban nem erről van szó. A probléma egyik meghatározó eleme, hogy a fogyasztás szerkezete, az igények sokszínűsége – különösen a kis országok esetében – a belső termelésre alapozó igénykielégítést gazdasági szempontból nem teszi lehetővé.
