Magyar gazdaság

Lámfalussy: Már a következő válságot próbáljuk elkerülni

A pénzügyi stabilitás helyreállítása, és szabályozási kérdések merültek fel az MNB évzáró előadásain. Az „euró atyja” elégedetlenségét fejezte ki az eddigi eredményekkel kapcsolatban.

A Magyar Nemzeti Bank évzáró előadásának díszvendége, Lámfalussy Sándor, az Európai Monetáris Intézet első elnöke, az euró atyja volt. A professzor beszédében a válságból való kilábalás útjait és veszélyeit vázolta, azt tanácsolta, hogy a jegybankok mielőbb hozzák nyilvánosságra a kilépési stratégiájukat, illetve annak végrehajtásának kezdetét.

Óvott azonban attól, hogy a döntéshozók túlzottan elkötelezzék magukat egy pontos időrend mellett. A gondok egy jelentős részét arra vezette vissza a nemzetközi szaktekintély, hogy az egyedi és a makro-szintű pénzügyi szabályozás (mikro- és makroprudencia) elvált egymástól, amin feltétlenül változtatni kell.

Az eddig bekövetkezett változásokról azt mondta: sokkal jelentősebbek, mint amit néhány éve el tudtak volna képzelni, ám a válságot látva még ezek sem tűnnek elégségesnek. A jövőben csak olyan növekedési pálya tartható fenn Magyarország számára, amely a korábbiaknál jóval kisebb fizetési mérleg hiánnyal és jóval fegyelmezettebb gazdaságpolitikával társul – mondta a rendezvényen Simor András MNB-elnök. Jórészt belföldön kell felhalmozódni azoknak a megtakarításoknak, amelyek a hazai vállalati beruházásokat finanszírozzák – tette hozzá. A kamatpolitika jövőbeni alakulását a globális kockázati étvágy alakulásához kötötte.

A jegybank fokozatosan visszatérhet az inflációra koncentráló monetáris politikához, amennyiben a tőkeáramlások hektikussága csillapodik – hangoztatta Simor. A jelenlegi feltételeket kedvezőnek tartja a jegybankár arra, hogy tartósan alacsony szinten stabilizálódjon a pénzromlás. Egyetértett Lámfalussyval abban, hogy a következő, hasonló mélységű krízis megelőzéséhez most kell lerakni a megfelelő intézményrendszer alapjait.

Európai Monetáris Intézet kamatpolitika Simor András MNB beruházás lámfalussy sándor válság
Kapcsolódó cikkek