Bajnai: erősíteni kell a nemzeti felelősségérzetet az EU-ban
Az EU2020 stratégiáról csütörtöki brüsszeli találkozójukon tárgyalnak a tagországok állam- és kormányfői. "A tervezés, végrehajtás, ellenőrzés területén történő erőteljesebb koordináció a feltétele annak, hogy meg tudjuk valósítani a gazdasági növekedésre és munkahelyteremtésre vonatkozó ambícióinkat" - fogalmazott a kormányfő.
Bajnai Gordon levelében rámutatott a már meglévő uniós eszközökben, köztük az egységes belső piacban, valamint az elmaradottabb régiók és ágazatok felzárkóztatását szolgáló kohéziós politikában rejlő, még kihasználatlan lehetőségekre, illetve e politikák folytatásának fontosságára.
A miniszterelnök nem említette, de a közelmúltban több kelet-európai nyilatkozat utalt arra, hogy régebbi tagországok törekvéseiben megjelent a felzárkóztatási politikára, mezőgazdasági támogatásra, infrastruktúra-fejlesztésre szánt pénzek csökkentésének gondolata. Legutóbb - az új Európai Bizottságról folytatott plenáris európai parlamenti vitában - Tabajdi Csaba (MSZP) EP-képviselő fogalmazott úgy, hogy "látunk olyan riasztó szándékokat, amellyel megpróbálják leépíteni ezeket a politikákat, különösen a közös agrárköltségvetést kívánják lecsökkenteni".
Bajnai Gordon a témával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai gazdaság prosperitása nem képzelhető el az egyes régiók közötti kirívó egyenlőtlenségek mellett. Szerinte tovább kell dolgozni a gazdasági, társadalmi és területi kohézió megvalósításán.
"A kohéziós politika mint kellőképpen átfogó és már meglévő eszköz jelenti az alkalmas közösségi eszköztárat a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, a szerkezeti hiányosságok enyhítéséhez és a munkanélküliség elleni harchoz" - olvasható a levélben.
A kormányfő szükségesnek tartja azt is, hogy az EU továbblépjen a közös energiapolitika alakításában, illetve szenteljen külön figyelmet az élelmiszerárak ingadozásának, valamint az aránytalanul magas vidéki munkanélküliségnek is. Előbbi területén elsősorban a beszerzés többágúvá tételét és a hálózatok összeköttetéseinek javítását emelte ki, míg az agrárkérdések rendezéséhez szerinte a közös uniós mezőgazdasági politika további reformjára és megerősítésére van szükség.