Magyar gazdaság

Megújul Kistelek

Megkezdődött Kistelek városközpontjának átfogó fejlesztése a művelődési központ alapkövének letételével. A dél-alföldi település 665 millió forintos uniós támogatást kap a beruházáshoz.

Az integrált városfejlesztési beruházás keretében megújulnak a kistérségi településközpont épületei, infrastruktúrája, s egyúttal fontos célkitűzés Kistelek gazdasági, társadalmi kohéziójának együttes erősítése, az itt élő fiatalok megtartása, és egy korszerűbb, élhető városkép kialakítása is.

A projekt része többek között a művelődési központ bővítése, két irodaház felújítása, a Szent István Park megszépítése, közösségi térré alakítása. Emellett rekonstrukció is zajlik: a polgármesteri hivatal, a könyvtár és a templom homlokzata, valamint ez utóbbi épület tetőszerkezete is felújításra kerül.

A fejlesztés a város magjában lévő szökőkút köré koncentrálódik. A környezetében lévő utcákban parkolók kerülnek kialakításra. Látványos összekötő híd épül a központban lévő Aqua Hotel és a közvetlen szomszédságában lévő Kisfürdő között.

Az építési munkák mellett az önkormányzat ingyenes képzéseket is szervez a lakosság körében, továbbá színes közösségi programokkal próbálja összekovácsolni a helyieket, hogy a Kistelekhez való kötődésüket erősítsék.

Világgazdaság Online-->

Dél-Alföld Kistelek EU
Kapcsolódó cikkek