Deficit számháború: Oszkó szerint téved Varga Mihály
Április végére az egész évre tervezett valamivel több mint 75 százaléka lehet a költségvetés hiánya - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter. Ezzel cáfolta a Fideszes Varga Mihály állítását arról, hogy az államháztartási hiány várhatóan április végére eléri a kormány által egész évre tervezett mértéket.
A Fidesz alelnöke azt követően beszélt erről, hogy az ellenzéki párt által létrehozott gazdasági tényfeltáró bizottság találkozott azzal a 29 közgazdásszal, akik tavaly november végén élesen bírálták a 2010-es büdzsét.
Oszkó Péter minderre reagálva leszögezte: a Fidesz által említett áprilisi szám téves, és a 29 közgazdász ismét "rosszul számolt", mint ahogyan akkor is, amikor 2010-re 2-4 százalékos gazdasági visszaesést jelzett előre. Hozzátette: áprilisra egy viszonylag csekély hiányt prognosztizálnak.


