BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hátsó kapuk: kötelező az átláthatósági megállapodás útépítésnél

Júliustól az 50 millió forintot meghaladó útépítéseknél, míg jövő januártól minden olyan 50 millió forintot meghaladó közbeszerzésnél, ahol az állami vagy uniós támogatás adja a finanszírozás többségét, kötelező lesz átláthatósági megállapodást kötni - az erről szóló kormányrendelet tervezete az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható.

A közbeszerzési törvény két évvel ezelőtti módosításakor került a szövegbe az átláthatósági megállapodás, amelyet tavaly április óta lehetne alkalmazni. A részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet tervezete viszont csak most készült el.

A közbeszerzési törvény úgy fogalmaz, hogy a verseny tisztaságának és nyilvánosságának erősítése érdekében, az ajánlatkérő és az ajánlattevők átláthatósági megállapodást köthetnek egymással. A megállapodás részese a felkért független szakértő, aki monitoring szolgáltatást nyújt.

A kormányrendelet tervezete már másképpen határozza meg a jogviszonyokat. Az átláthatósági megállapodást nem a közbeszerzés ajánlatkérője, és az ajánlattevők, hanem az ajánlatkérő és az átláthatósági biztos kötik meg egymással, ráadásul még a közbeszerzési eljárás megindítása előtt. Ebben a megállapodásban rögzítik, hogy a nyertes ajánlattevő az eredményhirdetéssel a megállapodás részesévé válik. Tehát az ajánlattevő passzív elfogadóvá válik.

Az átláthatósági biztos a közbeszerzés valamennyi iratába betekinthet, és minden eseményén jelen lehet. Az ajánlatkérő minden kifizetést közöl a biztossal. A biztos óránként legfeljebb 3.600 forint ellenszolgáltatásra jogosult.

Ez év július 1-től kötelező átláthatósági megállapodást kötni a Közlekedési Operatív Programból finanszírozott 50 millió forintot elérő közbeszerzéseknél. A jövő év első napjától viszont minden 50 millió forintot elérő közbeszerzésnél kötelező a megállapodás, amennyiben az többségi állami vagy uniós támogatással valósul meg.

Átláthatósági biztos az lehet, aki jogi, közgazdasági, vagy mérnöki diplomával, továbbá 5 éves gyakorlattal rendelkezik, és letette az átláthatósági biztosi vizsgát. A vizsgát a Közbeszerzések Tanácsa szervezi, és az vezeti a biztosok nyilvántartását is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.