Kiálltak a költségvetési tanács függetlenségéért
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKulcsfontosságú az átlátható működés és a politikai függetlenség a költségvetési hivatalok hatékonysága érdekében, ez a nemzetközi tapasztalatok legfontosabb eleme. Örömét fejezte ki Sólyom László köztársasági elnök, hogy – ha viták közepette is – létrejött a Magyar Köztársaság Költségvetési Tanácsa (MKKT), amely hoszszabb távon is hozzájárulhat a költségvetés fenntarthatóságához, és már át is esett a Pénzügyminisztériummal szemben az első erőpróbán.
Az államfő a hivatal által rendezett nemzetközi konferencia keretében beszélt a hitelesség és az átláthatóság megteremtésének fontosságáról. Az állam mérete, a kiadások nagysága elsősorban politikai döntés kérdése – hangsúlyozta Kornai János közgazdász a megnyitó előadásban. A költségvetési döntések csak hosszabb, két-három év alatt értékelhetők, ezért a magyar hivatalnak is ilyen időtávon kell vizsgálódnia, valamint számon kérni a kormányon a hatástanulmányokat – tette hozzá.
A hatékony költségvetési felügyelet feltétele a pártatlanság, mind személyi, mind intézményi szinten, a hitelesség megteremtéséhez olyan előrejelzéseket is fel kell a hivatalnak vállalnia, amely a politikai várakozásokkal szembemegy – mondta Eugene Steuerle, az amerikai Erban Institute szakértője. Az előrejelzések nem állhatnak politikai kontroll alatt, a törvényhozásra viszont befolyással van, de javaslatokat nem tesz, hanem lehetséges kimeneteleket mutat be. Fontos kritérium még az elemzői képesség és a megfelelő információs forrás rendelkezésre állása is – fejtette ki a szakember az USA-ban 1974-ben megalakult költségvetési tanács tapasztalatait.
Kulcsfontosságú a tanács hatékonysága szempontjából, hogy már a korai fázisban széles körű politikai támogatottságra és szakmai megalapozottságra lehessen alapozni a működését – fejtette ki Kevin Page, a kanadai hivatal munkatársa országa tapasztalatait. Ott a 80-as, 90-es években a hiány sorozatos alulbecslése okozott komoly gondot, nehezítette a hitelesség kiépítését. A kanadai hivatal az elemzéseit teljes körűen nyilvánosságra hozza, nemzetközi összehasonlításban egyébként a 13 fős szervezet a kisebbek közé tartozik.
A kétnapos konferencián számos más ország tapasztalatait osztják meg az előadók. Az utóbbi tíz évben terjedt el a világban a fiskális szabályok bevezetése, mostanra már több mint harminc országban alkalmaznak ilyet, nem minden esetben tartozik azonban külön tanács hatáskörébe az ellenőrzés. Magyarországon csak 2012-től lép teljes mértékben életbe a reáladósság- és az ellentételezési szabály, amelyek betartatása a költségvetési tanács célja. BD


