Magyar gazdaság

Örökösödési illeték - Mit hozna Orbán ígérete?

Sem a költségvetés, sem a magánszemélyek és vállalkozások részére nem lesz átütő erejű az a törvénymódosítás, amelyet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) múlt heti fórumán helyezett kilátásba az örökösödési illeték kapcsán.

A VOSZ ezen a rendezvényen mutatta be az áprilisi választásokon a már-már biztosnak tűnő győzelem esélyével induló pártszövetség vezetőjének hatpontos javaslatcsomagját. Ezek között szerepelt az is, hogy az eurót mindaddig nem szabad bevezetni, amíg hazánk el nem éri az EU fejlettségének 80 százalékát.

Erre a Fidesz elnöke nem tudott kezet adni Demján Sándornak, a VOSZ ügyvezető elnökének, helyette az örökösödési illeték megszüntetését helyezte kilátásba. A kérés eredetileg az üzletrészek év eleje óta illetékkel sújtott öröklésére vonatkozott, Orbán azonban ígéretet tett arra, hogy ez a közteher általában is megszűnik az egyenes ági rokonok esetében.

Ez azonban félig-meddig ma is így van. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) kezdeményezésére, majd a többi országgyűlési párt egyetértésével 2009 eleje óta fejenkénti húszmillió forintos értékhatárig az egyenes ági utódok mentesülnek az örökösödési illeték befizetése alól. A törvény nem tesz különbséget a között, hogy a ingóságok, ingatlanok vagy netán üzletrészek formájában ölt-e testet. Így elméletileg már több mint egy éve lehetőség van a családi vállalkozások illetékmentes továbbörökítésére is.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

örökösödési illeték Orbán Viktor Fidesz
Kapcsolódó cikkek