Kudarcot vallott a magyar gazdasági modell
Külföldi tőke kell, meg egy kis szerencse – a Figyelő összeállítása szerint ezekből a hozzávalókból áll össze az a modell, amellyel Közép- és Kelet-Európában először Magyarország pótolta a céltudatos és távlatos gazdaságpolitikát, és ami most megkérdőjelezhetetlenül zsákutcába jutott.
A csupán tőkevonzásra koncentráló döntéshozókat hidegen hagyta, hogy az így létrejövő beruházások milyen hatással lesznek a gazdaságra, és a társadalomra – sajnos ezt a felfogást fokozatosan a régió majd minden országa átvette.
Az úgynevezett neoliberális gazdaságpolitikában van hungarikum: kizárólag a külföldi működő tőke vonzására épülő stratégiával ugyanis még senki nem próbálkozott. A régió több rendszerváltó országa kezdetben más utat választott: „befelé” privatizáltak.
Magyarország stratégiája a rendszerváltás óta következetes volt: az Antall-, a Boross-és a Horn-kormány is a külföldi tőkére alapozott privatizációt erőltette. A gazdaságpolitika arra számított, hogy a meghonosodó új technológiák fellendítik a foglalkoztatást, piacokat hoznak, beszállítói láncok jönnek majd létre, áramlanak az adóbevételek, és elsősorban a privatizációból befolyó milliárdokból visszafizetik az államadósságot.
Ma Magyarországon a munkaerő-piac merev, kevés a foglalkoztatott, beszállítói láncok nem, vagy csak elvétve jöttek létre. A költségvetés hosszú évek óta a folyamatos pénzéhség állapotában van, és az államadósság a nemzetközi szervezetek segítsége nélkül kezelhetetlen mértéket öltött volna. A magyar modell tehát megbukott.
Heim Péter és Róna Péter mai pódiumbeszélgetésén is ez hangzott el: gyökeresen új gazdaságpolitika, monetáris politika kell.
Nézze meg a beszélgetést (angolnyelvű):
