Magyar gazdaság

Oszkó: mennyivel növelhetik Orbánék tervei a hiányt

A leendő kormány tervezett adóintézkedései 500 milliárd forinttal növelnék a költségvetés idei terheit - mondta a leköszönő pénzügyminiszter az InfoRádiónak adott interjúban.

Szinte biztosan összejön a hat százalékos hiány, ha a szuperbruttósítást, a cafeteria rendszerét, az innovációs járulék eltörlését bevezetik. Ezzel együtt szeretném hangsúlyozni, hogy leköszönő pénzügyminiszterként nem érzem feladatomnak folyamatosan kommentálni a következő kormányzati periódusra vonatkozó bejelentéseket, ettől igyekszem is tartózkodni - mondta Oszkó a rádióinterjúban.

A szuperbruttósítás megszüntetése minden más intézkedés nélkül önmagában, a jövedelemadóban több mint négyszázmilliárdot venne ki a költségvetésből, a cafeteria 25 százalékos adójának a megszüntetése 50 milliárdot, és az innovációs járulékból is 45 milliárdnyi bevételkiesést kellene elszenvednie a költségvetésnek. Ez együtt nagyságrendileg 500 milliárdos tétel. Ez a két százaléka - tehát két százalékkal növelné azonnal a hiányt.

Foglalkoztatást növelni és gazdaságot élénkíteni most rövidtávon munkáltatói terhek csökkentésével lehet. Nekem ez határozott meggyőződésem, és elég sokan vélik egyébként így a legkülönbözőbb politikai oldalról. Ez az, ami vissza tudja fogni a növekedését, mert olcsóbbá teszi a foglalkoztatást, növeli a termelékenységet, a hatékonyságot, a GDP előállításában résztvevő emberek számát - tehát ez az, ami a gazdasági növekedést serkenti.

Oszkó Péter blogját itt elolvashatja, melyben a kormányváltásról, gadaság-és pénzügypolitikáról is ír.

"Előre tervezett, szándékosan előidézett árfolyamgyengítéssel mekkora versenyképességi előnyre lehetne szert tenni, és ennek érdekében érdemes-e alakítani a fiksális és monetáris politikát, illetve a gyengítésből származó elkerülhetetlen veszteségek viselőinek körét. Az árfolyamgyengülésből származó versenyképességi előnyt soha senki nem modellezte, nem számolta ki, egy spekulatív, vagy intuitív állítás, amivel szemben óriási és kézzelfogható veszteségek állnának. Erre mondtam, hogy ilyen számítás nem készült, de számos alkalommal igyekeztem leírni azokat a szempontokat, a hazai gazdaság azon szerkezeti sajátosságait is, ami miatt úgy gondolom, hogy a versenyképességünk javítása nem az árfolyampolitikán kell, hogy alapuljon. Ez utóbbi aggályaimat, mint említettem, akadémikus közgazdász is megerősítette" - írja például a forintárfolyam tudatos gyengítésének veszélyeiről.

GDP előállítása foglalkoztatás növelése Oszkó Péter
Kapcsolódó cikkek