Price V. Fishback, az Arizonai Egyetem munkatársának tanulmánya az 1900-as és a 2000-es évek elejének szociális kiadásait vizsgálta mindkét régióban, országban. Fő megállapítása, hogy amennyiben a direkt és indirekt adókat, a szociális kiadások szerkezetét is figyelembe vesszük, akkor a nettó kiadásokat tekintve a skandináv államok és az USA már sokkal közelebb áll egymáshoz. Ha a kötelező és a magán szociális kiadásokat is számításba vesszük, akkor a GDP-arányos amerikai kiadások a skandináv országok középmezőnyébe tartoznak.
(Az persze korábban is tudható volt például, hogy egészségügyi kiadásokra az egész világon az USA költi a legtöbbet.)
Az pedig szinte megdöbbentőnek mondható, hogy az egy főre jutó szociális kiadások terén az Egyesült Államokat csak Svédország előzi meg. Ám ha a magánkiadásokat is tekintetbe vesszük, akkor az USA az első.
A mindenki által idézett, a bruttó szociális köz- (állami költségvetési) kiadások OECD által rendszeresen publikált adatsorai tényleg nagy előnyt mutatnak az északi országok javára. A baj az, hogy ezek az adatok nem mutatják a tényleges szociális célú kiadások nagyságát, ezért nem bizonyítják az északi meg amerikai típusú különbségével kapcsolatos közmeggyőződést.
Az OECD adatai ugyanis nem veszik figyelembe az adórendszerek óriási különbségeit: például az adómegtakarításokat, az alacsonyabb jövedelműek adótámogatásait. Az ilyesfajta finomhangolások sokkal jellemzőbbek az Egyesült Államokban, mint a skandináv államokban.
Fontos tényező még, ami az OECD-statisztikákból nem derül ki, hogy az amerikai szociális rendszer hangsúlyos eleme a (több esetben kötelező jellegű) magán-egészségbiztosítás, a magán-nyugdíj, és a magánadományok a szegényeknek.
Mindezeket figyelembe véve az egy főre jutó szociális kiadások ezer dollárral magasabbak az USA-ban (7 850 dollár), mint Svédországban (6 715 dollár). (Ha csak a bruttó közkiadásokat nézzük mintegy háromezer dollárral magasabb Svédországban az egy főre eső juttatás: 8, illetve 5 ezer dollár).
Érdekes azt is megfigyelni, hogy míg a bruttó kiadásokhoz képest Skandináviában mintegy 8 százalékponttal alacsonyabb a nettó költés (37,1 ill. 28,8%), addig a különbség az Egyesült Államokban mindössze alig több mint 1 százalékpont (18,6 ill. 17,7%).
Az ellátás filozófiáját illetően is markáns a különbség a tanulmány szerint. Míg Skandináviában általában mindenki részesül a juttatásokból, addig az Egyesült Államok a rászorultsági elvet részesíti előnyben: csak azok kapnak, akik bajban vannak.
Az egészségügyi, egészségbiztosítási magánkiadások terén szintén szembeötlő a különbség: Skandináviában az állam és a munkaadók működtetik a rendszert, míg a tengerentúlon jobbára a munkaadók által finanszírozott magánjuttatások az uralkodóak. Ez tükröződik abban, hogy míg az USA magán egészségügyi kiadásai a 5,6 százalékára rúgnak, addig az ilyen jellegű kiadások az északi államokban gyakorlatilag nem léteznek. A magányugdíjak esetén hasonló a helyzet: az USA 3,8 százalékával szemben még Dániában is csak 2,2% az ilyen típusú kiadás, pedig itt a legmagasabb összes skandináv ország közül.
A tanulmány azonban megemlíti azt is, hogy mivel az USA föderális állam, ezért az egyes államok szociális kiadásai között óriási különbségek lehetnek.
