BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mérleg híján jön az APEH

Határidő Több tízezer vállalkozással szemben léphet fel az APEH a következő időszakban. Hétfő éjfélig néhány ezer híján háromszázezer cégmérleget kapott a Céginformációs Szolgálat, mintegy százezer vállalkozás maradt adós törvény szerinti kötelezettségével. Azóta is folyamatosan érkeznek a beszámolók, a cégek érzékelhetően tartanak az adóhatóságtól, amely fellép a mulasztókkal szemben: felfüggeszti adószámukat, illetve végső esetben kezdeményezi megszűntté nyilvánításukat a cégbíróságon.

Április végéig például 910 esetben kezdeményezte a cégbíróságnál azon vállalkozások törlését, amelyek a felfüggesztés időtartama alatt sem pótolták mulasztásukat. A benyújtás során a cégek mintegy fele az új, intelligens nyomtatványokat használta, másik része a tavalyi PDF-es formátumban tett eleget kötelezettségének. Mindkét esetben előfordultak formai hibák, mintegy 21 ezer beszámolót „dobott vissza” a rendszer, elsősorban amiatt, mert az érintettek nem csatoltak valamennyi szükséges mellékletet.

A beszámolók tartalmát azonban intézményesen nem ellenőrzik, és ezt sokan kihasználják, hiányos adatokat küldenek be. Az adóhatóság „kipipálhatja” az érkezést, az üzleti élet viszont hoppon.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.