BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százezer céget fenyeget az APEH!

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A mérlegek tartalmára nincs általános ellenőrzési kötelezettség, de a hibák így is kibukhatnak

Hétfő éjfélig néhány ezer híján háromszázezer cégmérleg érkezett a Céginformációs Szolgálathoz, azaz mintegy százezer vállalkozás maradt adós törvény szerinti kötelezettségével. Az APEH fellép a mulasztókkal szemben: felfüggeszti az adószámukat, s végső esetben kezdeményezi megszűntté nyilvánításukat.
A törvényi határidőig 293 700 beszámolót regisztráltak a Céginformációs Szolgálatnál. A cégek azonban ezt követően is küldik a mérlegeket, kedd estig is például több tízezer érkezett. A Világgazdaság úgy tudja, ennek oka, hogy a kormányzati portál ütemesen „adagolja” a beadványokat, illetve sok cég nem vette figyelembe, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) közzétételiköltség-igazolására 3-4 napot is várni kell, és csak ezzel együtt nyújthatja be a beszámolót. Ha pedig a befizetést az utolsó pillanatra tartogatta, a mérleggel késedelembe eshet.
A cégek mintegy fele az új, intelligens nyomtatványokat használta, másik része a tavalyi PDF-es formátumban tett eleget kötelezettségének – tudtuk meg Fekete Istvántól, a Céginformációs Szolgálat vezetőjétől. Mindkét esetben előfordultak formai hibák, kevés híján 21 ezer beszámolót „dobott vissza” a rendszer, többnyire azért, mert az érintettek nem csatolták valamennyi szükséges mellékletet. A hiánypótlásra visszautasított mérleget egyébként határidőben benyújtottnak tekintik. Az APEH tájékoztatása szerint a múlt év végéig 5359 céget, az idén április 30-ig 1652 vállalkozást szólítottak fel a számviteli beszámoló közzétételének pótlására. Tavaly 794, 2010 első négy hónapjában 1876 vállalkozás adószámát függesztették fel a kötelezettség elmulasztása miatt. Április végéig 910 esetben kezdeményezte az adóhatóság azon vállalkozások megszűntté nyilvánítását, amelyek a felfüggesztés alatt sem pótolták mulasztásukat.
A múlt évben még csak azokat a cégeket ellenőrizte az APEH, amelyek mérlegfordulója 2009. április 30-át követő napra esett. Az idén már valamennyi mulasztó cég esetén alkalmazzák az adószám-felfüggesztés szankcióját.
Ám az APEH csak azt ellenőrzi, hogy benyújtották-e a mérleget, annak intézményes tartalmi vizsgálata hiányzik. Lehetetlen is több százezer beszámoló tüzetes átolvasása. Az intelligens űrlapok révén kizárhatók a tartalmi hiányok, de használatuk nem kötelező, azért sem, mert számos cég bonyolultabb, sajátos beszámolóval él. Az ilyen egyedi mérlegek PDF-es formátumban történő benyújtására módot ad a számviteli törvény. Ez visszaélésre is alkalmat adhat, hiszen némelyik vállalkozás akár üres beszámolót is prezentálhat, amelyet – mivel beadták – az APEH „kipipálhat”. Mindazonáltal – ha áttételesen is – a tartalmilag hiányos mérlegnek van szank-ciója. A cégszolgálat szúrópróbaszerűen ellenőrzi a beadványokat, és az üzlet bármely részvevője is felhívhatja a kifogásolható mérlegre a figyelmet. A cégszolgálat ilyenkor leveszi a honlapjáról, és a hiba kijavítására szólít fel
Súlyos, az üzleti élettel szembeni tisztességtelen magatartásnak tartja a tartalmilag hiányos kimutatásokat Csorbai Hajnalka, az Opten céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója. Úgy véli: ezt elsősorban informatikailag megfelelő űrlapokkal lehetne kivédeni, vagy kötelezővé tehetnék a jelenlegi nyomtatványokat, melyek szerinte a cégek 90 százalékánál alkalmazhatók lennének.

Szankciók

A mulasztót az APEH 15 napos határidővel felszólítja a beszámoló megküldésére. A határidő után felfüggeszti 60 napra a cég adószámát. Ha nem pótolják a hiányt, kezdeményezi a megszűntté nyilvánítást.

A cégbíróság az adóhivatal értesítése után15 napon belül meghozza a megszűntté nyilvánító és a kényszer-végelszámolást elrendelő végzést.

A cégbíróság az adóhivatal értesítése után15 napon belül meghozza a megszűntté nyilvánító és a kényszer-végelszámolást elrendelő végzést. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.