BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálat indult az APEH-elnök ellen

A nemzetgazdasági miniszter azonnali hatállyal vizsgálatot indított az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökével szemben, hogy kiderüljön: az APEH elnöke jogszerűen állíttatta-e le a Malév köztartozásának behajtását 2008-ban - közölte a tárca az MTI-vel pénteken. Matolcsy György a vizsgálatot egy héten belül le kívánja zárni.

Lapértesülés szerint a légitársaság 2008-ban 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott a magyar államnak, amelyet még abban az évben október 13-ig be kellett volna fizetnie. Az összeg azonban nem érkezett meg az adóhivatalhoz, ezért az megindította a végrehajtást.

Szintén lapinformáció szerint az összeg azért nem folyt be az államkasszába, mert Szikora János, a szervezet elnöke, egy elnöki levélben arra adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szembeni végrehajtást - olvasható a közleményben.

Az APEH álláspontját itt olvashatják el az ügyről

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.