BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az adócsomag részletei

Mérlegfőösszegük 0,45 százalékát kötelesek befizetni a pénzintézetek az idén a költségvetésbe az újonnan bevezetendő „bankadó” jegyében, míg a biztosítóknál az új teher a díjbevétel 5,2 százaléka lesz. Bár a kormány a múlt héten tárgyalásokat folytatott az érintettekkel, megállapodás még nincs.

A különadó mértéke nyomán több meghatározó hazai bank is veszteséges lehet. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor a hét végén leszögezte: a mostani tervezet módosítására 2010-re vonatkozóan már nincs mód, ugyanakkor a 2011-es és 2012-es feltételekről folytatni kell az egyeztetéseket.

A pénteken közzétett adócsomagban szerepelnek a már korábban beharangozott, a vállalkozások életét könnyíteni hivatott intézkedések is, így az 500 millió forintos adóalapig érvényesülő 10 százalékos társaságiadó-kulcs. A törvényjavaslat azonban azt is világossá teszi, hogy mely beruházási engedélyek esetében van mód egyszerűsítésre már az idén.

Megszűnik a vállalkozások kommunális adója, valamint az üdülőépületek után fizetendő idegenforgalmi adó is. Az ingatlantulajdonosok élete azzal is könynyebbé válik, hogy magánszemélyek is élhetnek az értékcsökkenési leírás lehetőségével. A 98 százalékos adó a kétmillió forint feletti végkielégítésekre vonatkozik majd.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.