Magyar gazdaság

Sebestyén Róbert lesz a nemzeti földalapkezelő elnöke

Sebestyén Róbert lesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke szeptember elsejétől - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

 A miniszter hozzátette: az 55 éves szakember nem minden megelőző gyakorlat nélkül veszi át a Nemzeti Földalapot (NFA) - amelyet a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet irányít -, mivel korábban, 2002-ben már dolgozott e szervezet jogelődjénél.

A Nemzeti Földalapba jelenleg mintegy 1,7-1,8 millió hektár földterület tartozik, amely az ország területének 18-19 százaléka - közölte a tárcavezető.

A birtokpolitikai célokról szólva Fazekas Sándor aláhúzta: azok a korábban meghirdetett elveken nyugszanak, azaz szeretnék segíteni a családi gazdálkodást, továbbá a fiatal gazdálkodókat, valamint azt, hogy a magyar állam aktív résztvevője lehessen a belföldi földpiacnak. A Nemzeti Földalap pedig e birtokpolitikai elvek érvényesülését hivatott szolgálni, azaz hogy a földön az gazdálkodhasson, aki ebből meg kíván élni.

Sebestyén Róbert beszélt arról, hogy pályafutása során 2002-ben már dolgozott a Nemzeti Földalapkezelő Kht.-nál, de később is tevékenykedett ezen a területen 2007-ig. Időközben pénzintézeteknél is megfordult; most is az egyik banktól hívták az NFA elnöki székébe.

Jelezte: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek 60 napja van, hogy átadja az állami földek kezelői jogát az NFA-nak, vagyis legkésőbb november 1-jétől a teljes állami földvagyont a Nemzeti Földalap kezeli majd.

A szakember ugyanakkor türelmet kért az átmeneti időre, mivel fel kell majd mérniük, hogy valójában mekkora is az állami földterület nagysága, a nyilvántartásokat rendbe kell tenniük, továbbá át kell tekinteniük a korábbi haszonbérleti szerződéseket is.

Újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor megnyugtatta mindazokat, akik a Földet Életjáradékért Program keretében járadékot kapnak az államtól, hogy amíg a szerződésük fennáll, addig a járadékukat is megkapják. Nem adott ugyanakkor határozott választ arra, hogy a továbbiakban meghirdetnek-e hasonló programot.

Fazekas nfa sebestyén
Kapcsolódó cikkek