Magyar gazdaság

Brüsszel nagyobb szerepet szán a régióknak

A kohéziós és fejlesztési politikákat az Európa 2020 stratégiával összefüggésben a régiók és a városok bevonásával kell kidolgozni a jövőben.

A kohéziós és fejlesztési politikákat az Európa 2020 stratégiával összefüggésben a régiók és a városok bevonásával kell kidolgozni a jövőben: a 2000-ben elindított, a foglalkoztatás bővítését és növekedést ígérő lisszaboni stratégia azért vallott kudarcot, mert ezt az egyeztetést elmulasztotta az EU. Elöljáróban ezt hangsúlyozta Johannes Hahn, az Európai Bizottság illetékes tagja a régiók és városok e heti nyílt napok rendezvénysorozatának megnyitóján Brüsszelben. Egyúttal minden másnál fontosabb európai uniós feladatnak minősítette a munkahelyteremtést, a belső piac megerősítését és a fellendülés beindítását, egy új típusú – intelligens és zöld- – gazdaság kialakítását, s szorgalmazta a köz- és magánszféra közötti együttműködés megerősítését is.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke videoüzenetében ugyanakkor azt is értésre adta, hogy alapjaiban nem tervezik a kohéziós és regionális politika megváltoztatását, ám fokozottan számon kérik majd az EU-támogatással megvalósuló fejlesztések hatékonyságát és fenntarthatóságát és igazodását az új gazdasági trendekhez.

Az Európai Bizottság által szervezett, immár hagyományos programon Brüsszelben és a tagállamokban a hírek szerint az idén 244 régió és város legalább hatezer képviselője vesz részt több mint 130 eseményen. Kedden versenyképességi, szerdán együttműködési, csütörtökön pedig kohéziós napot tartanak a rendezvénysorozat keretében.
A hétfői megnyitón felszólalók egymás után felhívták a figyelmet arra, hogy az EU programjainak sikeréhez nélkülözhetetlen az uniós polgárok aktív részvétele. Erre különösen fontos ügyelni most, amikor elkezdődik a 2014-től induló új közösségi pénzügyi perspektíva kialakítása.
E tekintetben az európai nyílt napok rendezvénysorozat ideális fóruma lehet az ezzel kapcsolatos véleménycserének, ráadásul azt is ideje tisztázni, milyen szerep vár a régiókra és a városokra az Európa 2020 stratégia megvalósításában.

régiók közigazgatás Brüsszel Európai Unió városok gazdaságpolitika
Kapcsolódó cikkek